Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Emeletes motorvonatokat vesz a MÁV-Start

Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől, az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon - jelentették be a szerződés aláírási ünnepségén.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, kötöttpályás járműfejlesztésért felelős miniszteri biztos az ünnepségen kiemelte: az emeletes vonatok gyártásában több mint 50 százalékot képvisel a magyar részarány.

Elmondta, hogy a magyar gazdaság egyik húzóága a járműgyártás, Magyarországon hagyományai vannak a kötöttpályás járműgyártásnak, a kormány elfogadta a kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének cselekvési tervét, amelyben a vonatok, a hévek és a kisföldalatti szerelvények megújítása is szerepel.

Hozzátette, hogy a magyar kötöttpályás járműgyártás felvirágzás előtt áll, a Dunakeszi járműjavítót és a MÁV szolnoki üzemét meg kívánják erősíteni. A magyarországi gyártókkal jó együttműködésre törekednek, hogy a következő időszakban a járműgyártók minél több munkahelyet hozzanak létre, és javuljon a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen egyebek közt arról beszélt, hogy a MÁV-Start belföldi utasszáma évi 140 millió, 40 százalékuk az új beszerzésű motorvonatokkal közlekedik, és remélhetően ez az arány hamarosan 50 százalék fölé emelkedik.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a fővárosi elővárosi vonalak zsúfoltak, ezért vált szükségessé a nagy kapacitású vonatok beszerzése, az emeletes vonatok forgalomba állítása mérföldkő lesz a vasúttársaság életében.

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint azokon a vonalakon, ahol fejleszt a vasúttársaság, jelentősen nő az utasforgalom.

Az MTI kérdésére Csépke András elmondta, hogy az első tíz KISS-jármű beszerzése egységenként 16,9 millió euróba kerül, a további harminc beszerzésénél az egységár 14,95 millió euró. A különbség abból adódik, hogy az elején ebből az összegből egyebek közt fordítanak képzésre, alkatrészbeszerzésre is.

Dunai Zoltán, a Stadler országigazgatója kiemelte, hogy a nyertes ajánlatot a Dunakeszi Járműjavítóval közösen tették, a Stadler cég szolnoki üzemében a kocsiszekrények hegesztését, a forgóvázak gyártását végzik, Dunakeszin a betétkocsikat festik, valamint összeszerelik és üzembe helyezik a járműveket.

A vasúttársaság és a Stadler cég közös közleménye szerint a keretmegállapodásban minimum 10 és legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes motorvonat beszerzése szerepel, a MÁV-Start a forráskeret függvényében hívja le a járműveket eseti szerződések alapján.

Az első szerződésben minimum 10 járművet vásárol a MÁV-Start úgy, hogy fedezetet képez az üzemeltetésre, oktatásra, és tartalékol az euróban kötött szerződés árfolyamkockázatára.

Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos kerete adja.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat óránként 160 kilométer végsebességgel tud közlekedni, korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált tágas utastérrel rendelkezik, akadálymentes, a multifunkciós terek négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×