Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Rákényszerülhetnek a cégek a vasárnapi boltzárra

Hamarosan havi két szabad hétvége járhat az áruházláncok dolgozóinak - írja a Magyar Idők.

Beleegyeznének a nagyobb kereskedelmi vállalatok a kormány azon elképzelésébe, miszerint a jövőben havonta két szabad hétvége járna a bolti alkalmazottaknak – írta a Magyar Idők, hozzátéve: a kiskereskedelmi törvényben szereplő kitétel bevezetésének hatására több üzletben ismét a vasárnapi bezárás mellett döntenének a cégek. 

A lapnak a Tesco egyik középvezetője azt mondta, hogy a vasárnapi nyitva tartás több áruházban nem éri meg a munkaerőhiány miatt, csak a piaci verseny kényszerítő ereje miatt tartanak nyitva. Ezért ha kiterjesztenék a kötelező pihenőidőt, azt igen nehezen tudnák biztosítani az alkalmazottaknak, és ezért még több boltjuk úgy döntene, hogy inkább lemond a vasárnapi bevételekről és bérköltséget spórol meg. Így nem lenne számukra akkora teher a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség közös, pihenőidőre vonatkozó elképzelése.

Úgy tudja a nyilatkozó tescós középvezető, hogy ebben a napi fogyasztási cikkeket kínáló legjelentősebb üzletláncok egy véleményen vannak.

A javaslat szerint a jövőben a jelenleg egy kötelező szabad vasárnap helyett havonta két teljes hétvégét kellene pihenésre biztosítani a kereskedelmi dolgozóknak úgy, hogy már az azt megelőző péntek éjszakára sem osztható be a munkavállaló, aki leghamarabb vasárnap estétől állhatna munkába. A rendelkezés már önmagában azzal járna, hogy a cégek kénytelenek lennének új munkaerőt alkalmazni, mivel a jelenlegi dolgozók számára csak így adható majd ki jogszerűen a megduplázott pihenőidő.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×