Infostart.hu
eur:
386.71
usd:
328.36
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nem leszek balek, nem hagyom, hogy átverjenek - előadás középiskolásoknak

"Nem leszek balek, nem hagyom, hogy átverjenek" - előadás középiskolásoknak

Az adózás működéséről, hasznáról, a bruttó és nettó bérről, a legális munkavállalásról, valamint vállalkozási ismeretekről tartanak tematikus órákat középiskolákban az Adótanácsadók Egyesületének munkatársai - mondta az InfoRádióban a szervezet elnök-helyettese. Siklós Márta szerint egy fiatalnak szüksége van arra, hogy legyenek ismeretei az adózásról.

Az Adótanácsadók Egyesülete a társadalmi felelősségvállalási programjának célja, hogy a középiskolából ne kerüljenek ki úgy a tanulók, hogy nem hallottak az adózásról – mondta el a szervezet elnök-helyettese.

„Az adózás mindenkinek az életét végigkíséri.

Bárki bármilyen munkakörben, bármilyen formában dolgozik, megkerülhetetlen dolog.”

Siklós Márta kifejtette, az iskolák pozitívan fogadták az egyesület által összeállított programot.

„Négyszáz iskolát értesítettünk, negyvenöt érdeklődött, harmincegyben már jártak is az önkénteseink. November óta több mint kilencven előadást tartottunk körülbelül kétezer fiatalnak.”

Az Adótanácsadók Egyesületének elnök-helyettese elmondta, hogy bár a programot középiskoláknak hirdették meg,

már felsőoktatási intézmények is érdeklődtek.

„Az öt tematikus előadás első része az adózás alapjait foglalja össze, a munkavállalással és a kezdő vállalkozói ismeretekkel foglalkozik. A második az adózás értelmét, hasznát és történelmét tekinti át, ennek célja, hogy tudatos adózóvá váljanak a fiatalok.”

A harmadik előadás a foglalkoztatással, a munkabérrel és annak közterheivel foglalkozik.

„Megmutatjuk, mi a nettó és a bruttó bér, ki, mit, mennyit von le a megállapodott bérből, mennyit vihet haza a munkavállaló. A negyedik előadás a legális a munkavállalás formáival foglalkozik, az ötödik pedig vállalkozói ismereteket ad.”

A tudnivalók az adott korosztály igényeihez, szókincséhez, stílusához alkalmazkodva hangzanak el. A munkabérről szóló előadás címe például: Nem leszek balek, nem hagyom, hogy átverjenek – jegyezte meg Siklós Márta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×