Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.55
bux:
143793.43
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Pert bukott a magyar állam az Európai Bíróságon

Egy magánszemély nem fosztható meg a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert e terület egy része állami tulajdonban van - mondta ki egy magyar ügyben az Európai Bíróság.

Egy magánszemély az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szeretett volna a tulajdonában álló erdőterület után az ilyen területek fenntartható használatát célzó Natura 2000 támogatást igényelni. Azonban a támogatás odaítélésére jogosult Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, illetve annak felettes szerve is elutasították a kérelmét, azzal az indokkal, hogy mivel a magyar állam is tulajdonos a kérdéses erdőterületen, azokra a támogatási feltételeket szabályozó uniós rendelet (1698/2005/EK) alapján nem ítélhető meg támogatás - .

A férfi a magyar bíróságok előtt vitatja a hatóságok határozatát, arra hivatkozva, hogy az ominózus rendelet ilyen esetekben nem a támogatás kizárását, hanem csak annak összegének az állami tulajdoni hányad arányában történő csökkentését írja elő. A területeken az állami tulajdon aránya mindössze 0,182 százalék.

A Kúria megkereste az Európai Bíróságot, hogy a rendelet valóban kizárja-e azon erdőterületeket a kérdéses támogatás hatóköréből, amelyek részben állami tulajdonban vannak. A magyar bíróság azt is tudni szerette volna, hogy amennyiben ilyen esetekben az államtól eltérő tulajdonosoknak nyújtható a támogatás, úgy annak összegét a földterületen meglévő tulajdoni hányaduk arányában kell-e megállapítani.

Az ítélet szerint a rendelkezések nem írnak elő olyan radikális következményeket, mint amilyeneket a magyar hatóságok a Natura 2000 minősítésű erdőterületek vegyes tulajdoni jellegével kapcsolatban alkalmaznak. A tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a Natura 2000 kifizetések végrehajtásánál, de a magyar hatóságok által követett gyakorlat nem illeszkedik e mozgástérbe.

Ráadásul a Natura 2000 támogatás az uniós jogból eredő korlátozások miatt az érintett területeken felmerülő költségek és jövedelemkiesés ellentételezésére irányul. Bár a felperes erdőjének egy részére nem alkalmazható a Natura 2000 támogatás, mivel az állami tulajdonban van, emiatt nem szűnik meg az ő tulajdonában lévő részletek használatának korlátozására vonatkozó ellentételezés szükségessége - vagyis

jár neki a támogatás.

Az EB szerint a magyar hatóságok gyakorlata

sérti az uniós jog szerves részét képező arányosság elvét is.

A bíróság döntése szerint jár a támogatás a magánszemélynek, kivéve az állami tulajdonú rész utáni hányadot.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!

Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!

A második világháború után kiépült, szabályalapú kereskedelmi rend a régi formájában véget ért, mert a két legnagyobb szereplő, az Egyesült Államok és Kína egyre inkább eltér a közös szabályoktól – mondta el Michael Koplovsky, korábbi magas rangú amerikai diplomata, nemzetközi kereskedelmi tárgyaló a Portfolio-nak adott interjújában. A Back to Europe konferenciánk előadója szerint Európa egy új, hasonlóan gondolkodó országokra épülő rendszer zászlóvivőjévé válhat, ahogyan annak idején a GATT is mindössze 23 aláíróval indult. A Trump-adminisztráció kiszámíthatatlan vámpolitikáját károsabbnak tartja Joe Biden klímatörvényénél, az IRA-nál, a sokat bírált Turnberry-megállapodásból viszont szerinte Európa meglehetősen jól jött ki. Ezzel együtt úgy véli, az EU-nak gyorsabb és hatékonyabb kereskedelemvédelmi eszközökre van szüksége, a gazdasági biztonságot azonban élesen el kell választani a protekcionizmustól. Mint fogalmazott, a nosztalgia nem politika, azzal a világgal kell kezdeni valamit, amelyben ténylegesen élünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×