Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.6
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Teltház közeli hétvégék a Balatonon

A balatoni szállásadók összességében elégedettek az idei vendégforgalom eddigi alakulásával, a dél-balatoni kis- és középvállalkozók viszont a korábbi évekhez képest bevételcsökkenésről számoltak be, amit annak tulajdonítanak, hogy a hétvégére érkező vendégkör jobban igazodik az időjárás változékonyságához - derült ki az MTI által megkérdezett szervezetek, vállalkozások vezetőinek beszámolóiból.

"Teltház közeli állapotok jellemzik a hétvégéket, eddig jobban alakult a nyár a tavalyinál, az előfoglalásokból pedig az látszik, hogy idén nem ér véget a csúcsszezon az augusztus 20-i ünnepekkel, hanem kitart a hónap utolsó hétvégéjéig" - számolt be Hegyi Károly, a helyi szállásadó, szolgáltató, kereskedő vállalkozókat tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke.

Hozzátette, a siófoki vendégforgalomra érezhetően jó hatással van a város új turisztikai programjának megvalósítása, a folyamatos programkínálat sokszínű és bőséges. Az Európa több országában tapasztalható terrorfenyegetettség is közrejátszhat abban, hogy többen választják a biztonságos Balatont a nyaralásuk helyszínéül.

Egy neve elhallgatását kérő, szállásközvetítéssel is foglalkozó dél-balatoni turistairoda vezetője arról számolt be, hogy több a magyar vendég mint korábban. Eközben a német és az osztrák vendégek száma jelentősen csökkent, és a visszatérők is rövidebb időre érkeznek a Balatonhoz.

Az iroda tapasztalatai szerint növekvő reklámértékkel bír a balatoni térség biztonságossága, a dél-balatoni kutyás strandok nyitása pedig egyértelműen növelte az erre vállalkozó települések vonzerejét. Ma már jóval nagyobb a kereslet a kutyával érkező vendégeket is fogadó szálláshelyek iránt, mint a kínálat - jelezte.

Kertész Rezső, a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) társelnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a dél-balatoni kis- és középvállalkozók 10-15 százalékos forgalomcsökkenésről panaszkodnak, még a két évvel ezelőtti esős, gyengének mondható szezonhoz képest is.

Problémának nevezte, hogy a csúcsszezonban a péntek-szombat-vasárnapra érkező vendégkört jelentősen befolyásolja az időjárási előrejelzés. A hétvégéken kétszer-háromszor akkora a forgalmuk, mint a hét első napjaiban, ezért nagy kiesést eredményez, ha esőt, vihart ígérnek ezekre a napokra az előrejelzések.

Súlyos probléma emellett a szakképzett munkaerő hiánya, amit fokoz, hogy a gyakorlattal, képesítéssel nem rendelkező munkaerő a hétvégi hajtás miatt gyakorlatilag már július végére elfárad.

A szervezet társelnöke még korainak tartotta értékelni az idei balatoni szezont, hiszen sok múlik a hátralevő augusztusi hétvégéken.

A balatoni nagyvárosok javuló adatokról számoltak be az eddigi szezonban. A hirbalaton.hu portál közlése szerint az első fél évi adatok szerint Siófokon 11,8 százalékkal, Keszthelyen közel 4 százalékkal emelkedett a regisztrált vendégéjszakák száma, Balatonfüreden pedig a tavalyi évhez hasonlóan alakult a vendégforgalom.

Az üdülőrégió turisztikai attrakcióinak látogatottsága is kedvezően alakult az első fél évben. Például a keszthelyi Festetics-kastély látogatóinak száma 4 százalékkal, míg a Szigligeti Váré több mint 20 százalékkal nőtt 2015 első fél évének adataihoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×