Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
315.88
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Agrárkamara: gyakorlatilag teljes az országos kamarai tagnyilvántartás

Gyakorlatilag teljes az országos agrárkamarai tagnyilvántartás, aminek létrehozását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) elvégzett számítástechnikai fejlesztés tette lehetővé - mondta a kamara főigazgatója pénteken Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.

Darabos Tamás közölte: a NAK-nak most mintegy 400 ezer tagja van az őstermelőktől az egyéni vállalkozókon és családi gazdálkodókon át az élelmiszeripari vállalkozásokig. Az idei tagdíjbevétel becsült összege 4,5 milliárd forintra lehet, ami 5-10 százalékkal több a múlt évinél. A tagdíjbevétel a NAK éves kiadásainak mintegy a felét fedezi - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: a kamarai tagoknak ebben a hónapban kell megtenniük tagdíj-bevallásukat, és a befizetést július 31-ig kell teljesíteniük. A tagdíj - amelyet az árbevétel alapján állapítanak meg - 2000 forinttól 1 millió forintig terjed. Azoknak az őstermelőknek, akiknek a bevétele nem éri el a 600 ezer forintot, nem kell bevallást készíteniük, de a legalacsonyabb - 2000 forintos - tagdíjat június 30-ig be kell fizetniük - mondta a főigazgató.

Darabos Tamás elmondta, a tagnyilvántartást azért kellett közhiteles adatbázisok segítségével megújítani, mert a "potyautasokat" szerették volna kiszűrni, tagdíjfizetésre ösztönözni. Mindezt indokolja, hogy a kamarai tagok minden egyes befizetett tagdíj-forint után két forintot kapnak vissza a munkájukat segítő és könnyítő szolgáltatásként a NAK-tól, például gazdasági információnyújtás, szaktanácsadás vagy felnőttoktatási lehetőségek formájában - mondta a főigazgató.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: a NAK eddig nem élt a tagdíj adó módjára való beszedésének lehetőségével, de a tervek szerint a notórius nem fizetőkkel szemben alkalmazni fogja.

Hozzátette, tervezik egy minőségbiztosítási rendszer kiépítését is, amelyet a pályázatírók munkájának minősítésére alkalmaznának, hogy csak a ténylegesen hozzáértők szolgáltatásait vegyék igénybe a gazdálkodók.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×