eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Varga Mihály: Nincs messze a nullás költségvetés

Működési hiány nélkül tervezik a jövő évi költségvetést, ösztönözné a kabinet a készpénzforgalom visszaszorítását és június végéig bevásárolhatja magát az állam az Erste Bankba - egyebek mellett erről számolt be a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség testületi ülésén. Varga Mihály miniszter az ülés után exkluzív interjút adott az InfoRádiónak.

„Abban egyetértettünk a Bankszövetséggel, hogy a céljaink közösek, az együttműködést fenn kell tartani. Ez a két cél: a magyar gazdaság növekedési lendületének fenntartása és a családok előre jutásának megkönnyítése. Az elmúlt években nagyon komoly munkát végeztünk el, amelynek komoly állomásai voltak. Megvalósult a jelzáloghitelek forintosítása, lehetőséget teremtettünk arra, hogy a gépjármű- és személyi hitelek átváltása is megtörténhessen. A számokon azt látjuk, hogy az újonnan kihelyezett háztartási hitelek száma is jelentősen emelkedett, 2014-ről 2015-re 34 százalékkal, ez azt jelenti, hogy körülbelül 690 milliárd forintnyi új hitelt nyújtottak a bankok a lakosságnak. De azt is látjuk, hogy a magyar bankrendszerben még mindig viszonylag magas a nem teljesítő hitelállomány aránya és dolgoznunk kell azon, hogy a következő években ez az arány csökkenjen” - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjúban.

Varga Mihály: Nincs messze a nullás költségvetés

Hozzátette: szerencsére a jegybank létrehozta a Mark Zrt.-t, amely a vállalati hitelek esetén tud segíteni, a kormány pedig arra törekszik, hogy a háztartások esetében a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. legyen hivatott a gondok kezelésére.

„Tájékoztattam a Bankszövetséget a következő hetek-hónapok tervezett intézkedéseiről. A kormány dolgozik a 2017-es költségvetés előkészítésén, amelyet parlamenti vitára szeretnénk bocsátani. Ennek az utolsó előkészítési fázisában vagyunk. Szeretnénk, ha a fegyelmezett fiskális politika folytatódna, azaz nem tervezzük, hogy a 2% körüli hiánytól jelentősen elmozduljunk. Célul tűztük ki magunk elé, hogy a magyar állam működése lehetőség szerint hiány nélkül valósuljon meg, tehát arra teszünk javaslatot, hogy a működési költségek tekintetében a bevételek teljes egészében fedezzék a kiadásokat, és csak olyan helyzetben állhasson elő hiány a magyar államháztartásban, ahol valamilyen fejlesztés vagy beruházás valósul meg ellentételezésként” - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy szeretnék fenntartani a lakáspiaci forgalom élénkülését, amely a Magyarországon működő bankok hitelezési lehetőségét is bővíteni fogja.

„Tervezünk új intézkedéseket is. Felvetettem a testületi ülésen, hogy érdemes volna kicsit megvizsgálni a magyar készpénzforgalom alakulását, tekintettel arra, hogy az elmúlt 5 évben a forgalomban lévő készpénzállomány mennyisége megduplázódott Magyarországon. Elég jó szakmai háttér áll rendelkezésre ahhoz, hogy azt mondhassuk: ahol magas a készpénzállomány egy országban, ott általában a feketegazdaság aránya is magasabb. Ezt látjuk Magyarországon is, tehát a cél az, hogy a következő évi költségvetésben már lépéseket tegyünk a készpénzállomány, ezáltal a feketegazdaság arányának csökkentésére, és csökkenthessük a lakosság és a központi intézmények készpénzforgalomból adódó költségeit” - hangsúlyozta Varga Mihály.

Mint mondta, annak kiderítéséhez bővebb elemzésre lesz szükség, mi okozza, hogy Magyarországon viszonylag alacsonyabb az elektronikus készpénzhasználat, de számításaik szerint a „készpénz népszerűségében” nemcsak a tranzakciós illeték játszik szerepet, hanem a bankkártya-elfogadóhelyek alacsony száma. A nemzetgazdasági miniszter szerint jóval kevesebb POS-terminál van, mint online pénztárgép és a POS-terminálok kiépítési és fenntartási költségei túlságosan magasak.

„Ezeken a költségeken próbálunk csökkenteni, és szeretnénk azokat a technikai akadályokat elhárítani, amelyek a terminálok kiépítése előtt állnak, ezáltal pedig nőne az elfogadóhelyek száma. A bankok részéről egy erőteljesebb ösztönzést várnánk annak érdekében, hogy az elfogadóhelyek bővüljenek” - jegyezte meg a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály arról is tájékoztatta a Bankszövetség képviselőit, hogy a tavaly megkötött EBRD-szerződést továbbra is szeretné betartani a magyar kormány, ennek részeként jelentősen csökkentették a bankadó mértékét. Elmondta azt is, hogy félévkor megvizsgálják, ez hogyan hatott a hitelezésre és a bankok működésére.

Varga Mihály: Nincs messze a nullás költségvetés

„Ahhoz, hogy a jövő évben továbblépjünk és betartva ezt a megállapodást a bankadó további csökkentése merüljön fel, látnunk kell, hogy a hitelezésben milyen folyamatok indultak el. Másrészt arról is szóltam – tekintettel arra, hogy a Bankszövetség ülése az Erste Bank Magyarország székházában volt – hogy az Erste 15%-os megvételét a kormány továbbra is tartani szeretné. Jelenleg zárás alatt áll a tulajdonrész árának megvizsgálása, a reális érték kialakítása, ha ez megtörténik, akkor remélhetőleg már ebben a félévben sor kerülhet a megállapodás megkötésére” - számolt be a részletekről Varga Mihály.

Mint mondta, így az EBRD és Magyarország is 15-15 %-os tulajdonrészt kaphat az Erste Hungary magyarországi leánybankban.

„Az utolsó kérdés egyeztetése zajlik, már csak az i-re kellene feltenni a pontot, hogy egymás tenyerébe csapjunk az árat tekintve. A kormány felkérésére egy pénzintézet megvizsgálta, hogy az Erste Hungary milyen értéket képvisel, ez alapján tett javaslatot a kialakítandó vételárra. Ha meg tudunk állapodni, akkor július végiéig a tranzakció a szerződés megkötésével megtörténhet” - fűzte hozzá Varga Mihály.

Az InfoRádiónak arra kérdésére, hogy a jövő évi költségvetés már nullás költségvetés lehet-e, Varga Mihály azt válaszolta, a működés tekintetében ez mindenképp megtörténhet, hiszen a tavalyi év hiánya a várakozásokat jóval alulmúlóan csak 1,9% volt.

„2,4%-os hiányt terveztünk, 0,5%-kal kisebb mértékű lett az államháztartás hiánya. Ettől már nincsen messze egy nullás költségvetés elkészítése. De mi is látjuk, hogy a mostani tervezési munkában milyen szempontok merülnek föl: a megkezdett beruházások folytatása, az ehhez szükséges állami források rendelkezésre bocsátása. Az adócsökkentésben is szeretnénk előre lépni, és szeretnénk újabb területeket adócsökkentés szempontjából megvizsgálni. Az is fontos cél, hogy a társadalmi felzárkózás, a bérfelzárkóztatás is további összegeket kapjon, hiszen olyan életpályákat szeretnénk elindítani, amelyek korábban nem szerepeltek a költségvetésben. Ilyen például az adóhivatali dolgozók életpályájának elindítása vagy a kormánytisztviselők bérének megvizsgálása. Ezek erőteljesen abba az irányba húzzák a költségvetést, hogy a hiány nagyjából a változatlan szinten legyen. De szerencsére jövőre is azzal tervezhetünk, hogy növekedési fázisban lesz a gazdaság, ezért úgy számolunk, hogy részben a gazdaság fehéredéséből, részben pedig a gazdaság növekedéséből többletforrásaink lesznek a bevételi oldalon” - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Hozzáfűzte: összességében jó esélyünk van arra, hogy a 2017-es költségvetés működési szempontból zéró deficites költségvetést jelentsen.

„Ez már a tavalyi költségvetésben is előállt, hiszen ha valaki megnézi a részletes adatokat, akkor azt láthatja, hogy ha Magyarországnak nem kellene a korábban felvett hiteleit törleszteni, akkor a magyar költségvetés már mai állapotában is jelentős többletet mutatna. Tavaly ez az összeg 1,7% százalékát érte el a bruttó hazai terméknek, tehát jó esélyünk van arra, hogy az adósság csökkentésével egyre közelebb jussunk a zéró deficites költségvetéshez” - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×