Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesztési Napon.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: sikerült visszaadni a vidéki emberek önbecsülését és megbecsülését is. Sikerült elérni azt, hogy a vidéki életforma - amelyet olyan sokan kedvelnek - egyet jelent a tiszta környezettel, az egészséges élelmiszerekkel, valamint az összetartó közösségekkel.

A földművelésügyi tárca vezetője szerint a vidéki életforma népszerűségét jelzi az is, hogy egyre több fiatal jelentkezik az egyetemekre agrár- és vidékfejlesztési szakirányra. A vidéki életforma bizonyította, hogy a XXI. század feltételei között is eredményes - jelentette ki.

A miniszter felidézte, hogy az elmúlt években több mint 700 templom újult meg vidéken, és 600-700 faluház épült vagy született újjá. A versenyképesség növelése érdekében beruházások ezrei valósultak meg.

Rámutatott: a vidéki életforma azáltal is felértékelődött, hogy a válság legnehezebb időszakában is képes volt a mezőgazdaság, a vidék megélhetést nyújtani az emberek számára. Magyarország, a magyar nép mindig vidékről tudott megújulni - szögezte le Fazekas Sándor.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a földművelésügy irányításának átalakításáról szólt. Megfogalmazása szerint azzal, hogy a korábbi vidékfejlesztési tárca Földművelésügyi Minisztériummá vált, és a vidékfejlesztés egy része a Miniszterelnökséghez került, "az egypárevezősből kétpárevezős lett". Ez azt jelenti, hogy most több figyelmet kap a vidékfejlesztés - mutatott rá.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat újjászervezése óta fontos feladatot lát el azzal, hogy háttértámogatást biztosít a magyar vidék fejlődését segítő projektekhez, a vidékfejlesztési programok megvalósításához. A kormányzat kiemelt partnerként kezeli a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatot - húzta alá az államtitkár.

Hozzátette: a vidékfejlesztési kérdésekben együttgondolkodás jellemezte a kormányzaton belüli munkát, és együttműködés volt a civil szervezetek és a hálózat között is, ez biztos alapot jelent a következő időszak számára.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×