Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Hitelmegállapodást kötött Szerbia és az IMF

Hitelmegállapodást kötött Szerbia és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csütörtökön - jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

A megállapodás előtt csaknem két héten át tárgyaltak IMF-szakértők Szerbiában. A belgrádi vezetés azt várja, hogy a megállapodással Szerbia vonzóbbá válik a befektetők számára, és stabilizálódhat a több mint kétéves minimumon álló dinár is.

Ez utóbbi várakozás máris teljesült, a megállapodás bejelentésére erősödni kezdett a dinár az euróhoz képest a több mint két hete tartó folyamatos gyengülés után.

A megállapodás részleteit délután ismertetik.

A hitelről szóló megbeszélések már a nyáron megkezdődtek volna, ám a Szerbiát sújtó májusi árvizek, majd a kormány késlekedő megszorító intézkedései miatt az őszi költségvetés-módosítás utánra halasztották. Miután a szerb parlament elfogadta a módosított büdzsét, illetve november elsejétől csökkentette a közszférában dolgozók bérét, valamint a nyugdíjakat, november 4-én megkezdődtek a tárgyalások az IMF-fel.

A Vucic-kormány az egyeztetések során értesülések szerint ígéretet tett arra, hogy jövőre több száz állami cég esetében jelentősen csökkentik az állami támogatást és újabb elbocsátások lesznek. A nyugat-balkáni államban a munkanélküliség jelenleg 20 százalék.

A 7,3 milliós Szerbia felduzzadt adminisztrációjában és a csődeljárás alatt álló vállalatoknál majdnem 700 ezer közszolga dolgozik. Emellett az előző kormányok a veszteséges állami vállalatokat sem számolták fel attól tartva, hogy sztrájkok kezdődnek az országban.

A parlament ősszel úgy módosította a költségvetést, hogy annak hiányát a hazai össztermék (GDP) 4,6 százalékáról 5,7 százalékára növelte, a deficit azonban - számos szakértő szerint - várhatóan eléri majd a GDP 8 százalékát is. Az IMF képviselői korábban kifejtették, hogy a magas költségvetési hiány mellett aggasztónak tartják a 70 százalékos GDP-arányos államadósságot is. Emellett a májusi árvizek miatt a tervezett 1 százalékos gazdasági növekedés helyett az ország gazdasága 1 százalékkal zsugorodott.

A Nemzetközi Valutaalap 2011 szeptemberében jóváhagyott, majd a következő év februárjában befagyasztott egy egymilliárd eurós hitelt, mert a 2012-es szerb költségvetés eltért a megbeszélt pénzügyi programtól.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×