Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Ideje csökkenteni az állami bürokráciát - elemzők az Arénában

Itt lenne az ideje az állami bürokrácia csökkentésének, ez azonban rendkívül népszerűtlen intézkedés lenne - jelezte Gabler Gergely, az Erste és Madár István, a Portfolio vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Arról is beszéltek, hogy az adórendszerben számos elem változtatása mellett szólnak érvek.

Gabler Gergely hangsúlyozta, hogy ebben a ciklusban most lehetne jelentősen csökkenteni az állami szférában dolgozók számát.

"Nagyon magas az állami bürokráciára való költés Magyarországon, ez a GDP 10 százalékának megfelelő összeg, ami az Európai Unió átlagában 4 százalék körül mozog. Tehát itt lenne mozgástér. Az a kérdés, hogy lenne-e akarat is rá, hogy ez megtörténjen. Ez nemcsak a költségek megtakarításában jelentkezhet, hanem hatékonyságjavulásban is" - fogalmazott az Erste vezető elemzője.

Gabler Gergely hozzátette, hogy a hatékonyságot már eddig is több területen sikerült növelni.

Úgy fogalmazott: "például a kormányablakok kialakítása és az elektronikus ügyintézés lehetősége már nagy előrelépés a korábbiakhoz képest, de még mindig számos helyen lehetne olyan javításokat tenni, ami költségmegtakarítást is eredményezne".

Madár István, a Portfolio vezető elemzője ugyanakkor úgy látja, hogy a gyakorlatban eddig nem a bürokrácia leépítésének irányába tettek lépéseket.

"2006 óta folyamatosan csökkent a költségvetési szektorban dolgozók száma, majd ez 2010-2011-ben megfordult, és folyamatosan, ha nem is nagy ütemben, de bővül. Tehát azt gondolom, ez egyértelműen mutatja azt, hogy nem sikerült racionalizálni ezt a rendszert. Azt pedig, hogy egy észt típusú e-kormányzástól milyen messze vagyunk, azt nem mérföldekkel, hanem fényévekkel kell mérni" - fejtette ki.

A Portfolio vezető elemzője szerint ha csak az európai átlag szintjére le tudnánk vinni a bürokráciát, akkor 7 százalékos áfa-kulcsunk lehetne.

Az elemzők hangsúlyozták, hogy mivel politikailag hálátlan feladatról van szó, csak kellő elkötelezettség mellett és gyorsan lehetne megvalósítani a lépéseket.

Madár István az InfoRádióban arról is beszélt: nem valószínű, hogy egy számjegyű SZJA lesz jövőre.

"Egyre kisebb a költségvetési jelentősége, hiszen már eleve nagyon kicsi a személyi jövedelemadó súlya a költségvetésben. De ma még nem születtek meg azok a költségvetési kiadáscsökkentő programok, amik erre költségvetési mozgásteret biztosítanának. Ezt én a jövő év utáni időszakra tenném, ha egyáltalán ez lesz a prioritása a gazdaságpolitikának." - mondta.

A Portfolio vezető elemzője szerint nagyon jól hangzik és beleillik a kormány adófilozófiai elképzeléseibe az egykulcsos személyi jövedelemadó. Ám van egy sor olyan probléma az adórendszerben, amelyeket sokkal előbb meg kellene oldani.

Az ÁFA esetében például Madár István szerint érdemes lenne azon gondolkodni, hogy tényleg kell-e ekkora súlyt adni az adórendszerben az általános forgalmi adónak.

Gabler Gergely magasnak és károsnak tartja az ÁFA 27 százalékos szintjét.

"Látjuk, hogy már ilyen megoldásokat kell bevezetni, mint online pénztárgép, nagyon erős adószigor, hogy egyáltalán az általános forgalmi adót be lehessen szedni. Egyébként a jövedelemadót még nehezebb behajtani, ebből a szempontból is Magyarország kifejezetten magas szürke gazdasággal rendelkezik" - fogalmazott.

Az Erste vezető elemzője szerint akár még lehetne is ráció a személyi jövedelemadó további csökkentése, mert annak a súlya már tényleg olyan kicsi a költségvetésben, hogy más módon pótolja ezt a kormányzat. Felhívta azonban a figyelmet, hogy az ágazati különadók nagyon súlyos torzulást okoznak a gazdaságban, és a növekedést is gátolják. Ha ebben történnének először lépések, és nem a személyi jövedelemadó terén, akkor ebből az egész gazdaság profitálhatna - tette hozzá.

Összességében Gabler Gergely is a ciklus későbbi részében lát esélyt az SZJA egy számjegyűre mérséklésére.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×