Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Lázár: 2018-ig elkészül az autóút Sopron és Csorna között

Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón Sopronban.

Lázár János kifejtette: a kormány kiemelt célja, hogy a következő négy évben az összes megyei jogú város bekerüljön az országos hálózatba, így Sopron mellett Salgótarjánba, Szolnokra, Egerbe, Kaposvárra, Békéscsabára és Zalaegerszegre is el lehessen jutni gyorsforgalmi úton.

A Soprontól Csornáig, illetve az osztrák A3-as autópályáig megépülő autóút 90 milliárd forintba kerül majd, és részben európai uniós, nagyrészt magyar forrásból valósul meg. A Sopront északnyugat felől elkerülő tehermentesítő út 12 milliárd forintból épül meg, szintén 2018-ra.

Ez utóbbi előkészítésére a kormány azonnali, ötszáz millió forintos támogatást különített el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek - tette hozzá Lázár János.

A politikus elmondta azt is, hogy Sopron és a Fertő-táj olyan kultúrtáj, amely az országfejlesztő programban kiemelt helyen szerepel. A fejlesztés feltétele pedig az, hogy a térség kelet és nyugat felől is gyorsan és biztonságosan legyen megközelíthető.

Lázár János hozzátette, hogy a "következő négy év meghatározó lesz minden megyei jogú város életében, mert a hagyományos városfejlesztés időszaka véget ért. Az új típusú városfejlesztésben pedig az a kérdés, hogy a települési önkormányzatok hogyan tudnak a magyar gazdaság növekedéséhez hozzá járulni". Ez azon múlik, hogy "a vállalati szektor milyen kapcsolatban lesz az önkormányzatokkal", amihez "nagyon jó gazdaságfejlesztési programra van szükség".

A miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Sopron további támogatását "attól teszik függővé, hogy milyen programja lesz a polgármesternek és a képviselő-testületnek", amelyet még az idén be kell nyújtani a kormánynak. Lázár János hozzátette, hogy áttanulmányozta a soproni polgármesterjelöltek programját, és meg van róla győződve, hogy a város gazdasági fejlődését Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) programja szolgálja.

Lázár János meggyőződése szerint Walter Dezső (független) programja "alkalmatlan arra, hogy a város gyarapodását és fejlődését szolgálja", ahhoz a programhoz a "kormány semmilyen támogatást nem tud biztosítani".

A soproni vállalkozások támogatására 12-15 milliárd forint áll majd rendelkezésre a következő négy évben - tette hozzá a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János elmondta, hogy Fodor Tamás országosan is ismert polgármester, a megyei jogú városok polgármesterei közül "kiszámíthatóságával, higgadtságával és megbízhatóságával tűnik ki, nagy tiszteletnek és elismerésnek örvend".

Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy a város hosszú távú gazdasági koncepciója teljes mértékben megegyezik a kormány gazdasági fejlesztési stratégiájával, egyben megköszönte, hogy a kormány részéről a következő időszakban is bizalom van a város irányába, amely a töretlen fejlődést segíti majd.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×