Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Csökkent az álláskeresők száma

Augusztus végén 401 500 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, júliushoz képest 3 százalékkal, tavaly júliushoz képest 18,4 százalékkal kevesebbet - tette közzé honlapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH).

Augusztusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért ráta pedig 5,8 százalékon állt. A legkevesebb álláskereső továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében (2,4, illetve 1,6 százalék) volt, emellett Budapest, és Vas megye is kedvező mutatókkal bírt - írja a hivatal.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliek száma a 15-74 éves korosztályban 2014. május-július között 354,1 ezer volt. Ez alapján a munkanélküliségi ráta 7,9 százalék, 2,2 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.

Az NMH jelentése szerint augusztusban 55,3 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 13,8 százalék volt. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A pályakezdők aránya az összes álláskereső között a fővárosban volt a legalacsonyabb, 6,3 százalék.

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma 106 300 volt augusztusban, ami az összes álláskereső 26,5 százaléka. Előző évhez képest több mint harmadával esett vissza a tartós álláskeresők száma a NMH adatai szerint.

A foglalkoztatók augusztusban összesen 77,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely több mint két és félszerese az előző év azonos időszakában regisztráltnak. Az újonnan bejelentett állások 84,1 százalékához igényeltek támogatást a foglalkoztatók. A legtöbb új állást Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében jelentették be, az állások 28,3 százalékát.

Összességében augusztusban 188,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 99,4 ezer maradt betöltetlen.

Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 82,2 ezer volt, amelyből 71 ezer a közfoglalkoztatás valamely formáját takarta. Emellett a "Nyári diákmunka elősegítése 2014" program keretében meghirdetett állások száma is jelentős, a programnak köszönhetően 27,6 ezer álláshelyet jelentettek be a cégek.

Az év nyolcadik hónapjában az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 15,6 ezret tett ki, amely egy év alatt 14,8 százalékos növekedésnek felel meg. Augusztusban a nem támogatott állások elsősorban a mechanikaigép-összeszerelő, az egyszerű szolgáltatási és szállítási, az egyszerű ipari és bolti eladó foglalkozásokra vonatkoztak - olvasható a NMH összefoglalójában.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×