Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A kormány benyújtotta a zárszámadási törvényt

A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt.

A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint 2013. a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt.

A közleményben kifejtették, hogy a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik olyan év volt, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt. Magyarország 2013 júniusában kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban pedig idő előtt visszafizette az IMF-hitelt. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az ország gazdasági növekedési fordulatot hajtott végre, a gazdaság tartós növekedési pályára állt, az államadósság, valamint a családok és a munkavállalók terhei is csökkentek.

Emlékeztettek, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében megállapította: a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, a törvényjavaslatban szerepeltetett adatok megbízhatóak.

A közleményben részletezték, hogy a kormány olyan rendelkezéseket hozott, amelyek elsősorban az állam működési kiadásait csökkentették. Az adórendszer átalakításával a családok és munkavállalók terhei csökkentek, továbbá a közterhek viseléséből már azok az ágazatok is kivették a részüket, amelyek korábban extraprofitot szereztek. Így több terület is többletforrást kaphatott - tették hozzá. 2013 januárjától elindult a rezsicsökkentés, szeptembertől elindult a pedagógus-béremelés, folytatódott az egészségügyi dolgozók béremelése és foglalkoztatást ösztönző adókedvezmények léptek életbe.

Költségvetési fegyelem szempontjából Magyarország az Európai Unió legjobban teljesítő országai közé került. Az államháztartás európai uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt tavaly. A Visegrádi országok közül csak Csehország teljesített ennél jobban, Szlovákia és Lengyelország teljesítménye pedig elmaradt Magyarországétól - írták.

A tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és jóval kedvezőbbek az EU átlagánál. A bruttó hazai össztermék a 2013-as költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az infláció is alacsonyabb volt a tervezettnél, átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban. Az Európai Unió módszertana szerint számított adósságráta 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött.

2013-ban tehát a költségvetés stabilitása mellett az államadósság csökkenése, a gazdasági növekedés megindulása és az árszínvonal stabilitása is sikeresen megvalósult - összegezték a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×