Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.83
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Nőtt a kereslet a készházakra

Míg tavaly az első félévben alig kaptak megrendelést a készházépítők, az idén júliusig 50 családi házra kötöttek szerződést - mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ) belül működő készházépítő szakmai tagozat elnöke az MTI-nek.

Tavaly 130 készházat adtak el, számuk az idén biztosan több lesz, de a mennyiséget ma még nem lehet becsülni - mondta. Az érdeklődésből lehet következtetni arra, hogy egyre többen tervezik az építést, de nem biztos, hogy még ebben az évben eljutnak a szerződéskötésig - tette hozzá.

A csúcson, 2008-ban 900 készház épült Magyarországon.

A készház olyan könnyűszerkezetes épület - leggyakrabban családi ház -, amelyet gyárban állítanak elő, és vakolt, ablakokkal ellátott panelenként szállítanak az építés helyszínére.

A készházépítő szakmai tagozatnak a csúcsévben 37 tagja volt, mára hét cégre olvadt a tagság. Az évi néhány házat előállító társaságok eltűntek a piacról, viszont a nagyobbak hozzájutottak az előbbiek piacához is. Ez a piac azonban inkább külföldi. Míg korábban Ausztriából és Németországból jött a készházak mintegy fele Magyarországra, ma a magyar gyártók exportálnak oda. Új piac lett Szlovákia is. Az éves export meghaladja az ezer házat.

Kárpári József közölte, a 15-20 millió forintba kerülő, 1-3 hálószobás családi házak a legkeresettebbek. Az új uniós feltételeknek megfelelő, ugyanilyen házak viszont már drágábbak lesznek 20 millió forintnál.

Az uniós előírások szerint 2021-től már csak passzív házakat lehet építeni a közösség területén. Ez azt jelenti, hogy akkortól a lakás minden egyes négyzetméterét ki lehet fűteni 15 kilowatt energiával egy szezonban. Fűtőanyagban ez 1,5 köbméter földgázt, vagy 1,5 liter fűtőolajat jelent.

Az átmeneti időben is szigorodnak a lakóépületekkel kapcsolatos energetikai előírások. A Magyar Közlönyben március elején jelent meg az a belügyminiszteri rendelet, amely előírja, hogy ha uniós vagy nemzeti támogatási forrás is szerepel a felújításban, vagy pedig az új lakás építésében, akkor közel nulla energiaigényűvé kell tenni az épületet.

A közel nulla energiaigény azt jelenti, hogy költségoptimalizáltan a leghatékonyabbá kell tenni az épület energiafelhasználását, továbbá a felhasznált energia egynegyedének megújuló forrásból kell származnia. A megújuló energiát - napelemmel, napkollektorral, hőszivattyúval - az épületben vagy annak közelében kell előállítani.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×