Infostart.hu
eur:
366.56
usd:
322.3
bux:
151325.22
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Csökkenő jegyárakra és növekvő utasforgalomra számít az IATA 2014-ben

Csökkenő jegyárakra, a légi árufuvarozás díjainak csökkenésére és a tavalyinál 5,9 százalékkal több, 3,3 milliárd utasra számít a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2014-ben.

A szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, becsléseik szerint 3,5 százalékkal csökkenhet az átlagos jegyár az előző évihez képest, a légi árufuvarozás pedig 4 százalékkal kerülhet kevesebbe. A turisztikai iparágból 621 milliárd dollár bevételre tehetnek szert a légiközlekedés résztvevői, és az év végig 6,8 billió dollár értékű árut fuvaroznak repülőgépekkel az IATA felmérése szerint.

A légitársaságok az előrejelzések szerint 2014-ben 18 milliárd dollár haszonnal zárnak 2,4 százalékos haszonkulcs mellett. Az IATA emlékeztetett, hogy 2013-ban 10,6, míg 2012-ben 6,1 milliárdos profitot értek el a cégek. A befektetett tőke megtérülése a tavalyi 4,4 százalékról 5,4 százalékra emelkedhet az idén, de továbbra is elmarad a 7-8 százalékos átlagos tőkeköltségtől.

A legjobb pénzügyi eredményt az észak-amerikai társaságok érhetik el 9,2 milliárdos adózás utáni nyereséggel, a töltöttségi mutató 83,7 százalék lehet. Ennél rosszabbul teljesíthetnek az európai légitársaságok a magas szabályozási és infrastrukturális költségek miatt. A régióban 2,8 milliárdos profitot érhetnek el a cégek 1,3 százalékos haszonkulcs mellett.

Elmaradhat az előzetes várakozásoktól a légiipar nettó profitja, amelyet most 18 milliárd dollárra becsülnek a korábbi 18,7 milliárd dollárról, ennek oka egyebek mellett az, hogy csökkent a világkereskedelem mértéke és Kína gazdasági kibocsátása. Emellett a légitársaságok teljesítménye folyamatosan javul a strukturális átalakításoknak, a hosszú távú járatok piacán kötött együttműködési megállapodásoknak köszönhetően, ennek eredményeként a társaságok év végén rekordmagas, 80,4 százalékos átlagos töltöttségi mutatót produkálhatnak.

A repülési költségek meghatározó eleme, a kerozinköltség az IATA kutatása szerint stabilan magas lehet, erre az évre 124 dolláros hordónkénti üzemanyagárral számolnak, amely 2011-óta 120 dollár körül mozog. A légitársaságok összesített kerozinszámlája 212 milliárd dollár lehet, ugyanakkor az üzemanyag felhasználásának hatékonysága 1,7 százalékkal javult.

A légiipar jelenleg 58 millió embernek ad munkát világszerte, a légitársaságok 1400 új repülőgépet vesznek át 150 milliárd dollár értékben. Ezeket a beruházásokat a társaságok annak ellenére hajtják végre, hogy tevékenységüknek a magas adóterhek miatt alacsony a jövedelmezősége. Csak adókra a tavalyi 113 milliárd dollár helyett idén 121 milliárd dollárt kell költeniük.

Az IATA a világ légi forgalmának 94 százalékát fedi le, a szervezetnek 240 légitársaság a tagja.

Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×