Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
318.75
bux:
151472.17
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Teltházra számítanak a balatoni szállodák

Jó időjárás esetén teltházra számítanak húsvétkor a nagyobb, egész évben nyitva tartó balatoni szállodák, leginkább a magyar vendégeknek köszönhetően - derült ki több hotel vezetője MTI-nek adott tájékoztatásából. Beszámolóik szerint programokkal és animációkkal is színesítették kínálatukat a gyermekes családok fogadására készülve.

Hoffmann Henrik, a siófoki Hotel Residence igazgatója szerint a 120 férőhelyes szálloda férőhelyeit idén könnyebben értékesítették eddig, mint tavaly. Élénkebb mind az egyéni utazók, mind a konferenciák tartásához helyszínt és szállást keresők érdeklődése, mint egy évvel ezelőtt, és úgy tűnik a cégeknek több pénzük van egyéb kiegészítő szolgáltatások megrendelésére is.

A Residence-ben húsvétra a helyek 80 százaléka kelt el előfoglalással, és arra számítanak, hogy a megmaradt szobákat is könnyen értékesíteni fogják az ünnepig. A húsvéti vendégek mintegy 80 százaléka magyar, a többi külföldről érkezik. Az igazgató kifejtette, mivel tavaly kedvezőtlenebb időpontban, vagyis korábban és rossz időjárási körülmények között volt húsvét, idén mindenképpen jobb foglalásra lehet számítani. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy teltházas lesz a legtöbb vidéki szálloda, és ha kellemes meleg lesz, akkor másfajta szolgáltatók is kivehetik részüket a megnövekedett fogalomból.

Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési vezetője elmondta: a közel 600 férőhelyes szállodában már csak néhány szabad hely van húsvétra. A vendégkör mintegy 80 százalékba belföldi. A nyári előfoglalások esetében azt tapasztalják, hogy kevesebb a külföldi, a kiesést ugyanakkor pótolja a hazai kereslet növekedése, így a tavalyihoz hasonlóan alakul a szezon.

Szijártó Csaba, a balatonfüredi Anna Grand Hotel igazgatója szerint a mintegy 250 férőhelyes szálloda is teltházra számít a húsvéti ünnepek idején. Az előfoglalásoknak köszönhetően a férőhelyek 60-70 százaléka kelt el. A vendégek 90 százaléka egyéni szervezésben, és Magyarországról érkezik, így felkészültek rá, hogy sokan az utolsó pillanatra halogatják a döntést, kivárva milyen időjárás várható, és mérlegelve a programlehetőségeket is. A szálloda nyári előfoglalásai a tavalyi, jól sikerült évhez hasonlóan alakultak eddig - mondta az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy a nyári szezonban 80 százalékos, éves viszonylatban 50 százalékos a balatoni hotel kihasználtsága.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésével. Ahogy azonban telt a nap, sorra kezdtek lefordulni a tőzsdék, délutánra pedig határozott esés alakult ki az európai piacokon. A befektetők figyelme ma Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, valamint az iráni diplomáciai fejleményekre irányul, miközben a Fed újabb kamatemelésének lehetősége továbbra is ott van a háttérben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×