Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
318.75
bux:
151472.17
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Egy hónap alatt nyolcszázzal lett kevesebb álláskereső Fejér megyében

Márciusban 15 241 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván Fejér megyében, ami az előző havinál 796-tal, 5 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 36,2 százalékkal kevesebb - derül ki a Fejér Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja munkaerő-piaci helyzetelemzéséből.

A kimutatás szerint a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya márciusban 7,9 százalék, az előző havinál fél, míg az egy évvel korábbinál 4,4 százalékponttal kisebb.

Márciusban a pályakezdők száma 1862 volt, ami 3,7 százalékos csökkenés februárhoz képest. A pályakezdők álláskeresőkhöz viszonyított aránya 12,2 százalék.

Fejér megyében márciusban egy munkáltató sem jelzett csoportos létszám-leépítést, viszont négy munkaadó egy ütemben legalább 10-et elérő, illetve azt meghaladó létszámbővítést tervezett. Mindez 113 embernek jelenthet elhelyezkedési lehetőséget: 27-nek a székesfehérvári és további 86-nak a móri térségben. Ezen felül egy újonnan létrejövő munkáltatóról is értesültek a megyeközpont kirendeltségén, ahol 30-as létszámfelvétel várható.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésével. Ahogy azonban telt a nap, sorra kezdtek lefordulni a tőzsdék, délutánra pedig határozott esés alakult ki az európai piacokon. A befektetők figyelme ma Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, valamint az iráni diplomáciai fejleményekre irányul, miközben a Fed újabb kamatemelésének lehetősége továbbra is ott van a háttérben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×