Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
317.58
bux:
151880.2
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Pravda: 30 százalékos lehet a kamatplafon Szlovákiában

Szlovákiában 30 százalékos lehet a fogyasztói hitelek éves kamatplafonja, az ennél magasabb kamatok uzsorának minősülhetnek - számolt be a pozsonyi Pravda a szlovák parlament által kedden elfogadott uzsoraellenes szabályozások kapcsán szerdán.

A pozsonyi törvényhozás a polgári törvénykönyv módosításával az uzsora fogalmát bevezető, az uzsorakamatok szedését tiltó, illetve a végrehajtási eljárásokat szigorító szabályozásokat hagyott jóvá kedden.

A polgári törvénykönyv módosítása szerint uzsorának s így érvénytelennek számít az olyan (hitel) szerződés, amelyben a felek egyike a másik szerződő fél "kiszolgáltatottságával, hiszékenységével, megfontolatlanságával vagy anyagi függőségével" visszaélve olyan mértékű viszontszolgáltatásban (hiteltérítésben) egyezik meg, amely nyilvánvaló aránytalanságot mutat az általa nyújtott anyagiak arányával. Azt, hogy a hitelek éves költsége pontosan milyen mértéktől számít uzsorának, kormányrendelet szabályozza majd.

A Pravda szerint a kamattal és egyéb banki illetékekkel együtt számított hitelköltség maximum a fogyasztói hiteleknél, a bankok által nyújtott fogyasztói hitelek átlagos éves kamatlábának (Szlovákiában jelenleg évi 15 százalék) duplája, 30 százalék lesz. A független szlovák lap szerint a lakásvásárlási célra felvett hiteleknél (ahol a banki átlag jelenleg évi 5 százalék körül mozog) a kamatplafon ennél alacsonyabb lesz.

A kedden elfogadott, kormányműhelyből származó, uzsoraellenes szabályozás szükségességét azzal indokolták, hogy Szlovákiában a lakosság mind szélesebb rétegei kerülnek adósságcsapdába a nem banki pénzintézetek által nyújtott fogyasztói hitelek miatt. A kialakult helyzet hátterében a kormány szerint jelentős részben a bankoknál jóval magasabb kamatra kölcsönző, úgynevezett nem banki pénzintézetek állnak, amelyek ügyfelei gyakran csak ezektől a cégektől tudnak hitelhez jutni, mivel olyan anyagi helyzetben vannak, hogy nem teljesítik a banki hitelek odaítélésének feltételeit.

Szlovákiában a lakosság nem banki pénzintézetekkel szembeni tartozása a tavalyi évben csaknem 2,5 milliárd euró volt, a fizetésképtelen adósok ellen pedig több mint egymillió végrehajtási eljárás van folyamatban.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára: hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak, de számos más stabilizáló hatása is lesz – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×