Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
316.94
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: pozitív a nemzetközi hangulat, ezért a pénteki után hétfőn is emelkedésre számít a hazai tőzsdén.

Délelőtt teszik közzé az eurózóna márciusi inflációs adatait, az elemző szerint komoly lökést adhat a piacoknak, ha ez a vártnál alacsonyabb lenne. Ekkor ugyanis az Európai Központi Bank csütörtöki monetáris lazítását biztosabbra vennék a befektetők, ami kedvező a részvénypiacoknak - tette hozzá.

Emelkedésre számít Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is, aki szintén kiemelte a kedvező nemzetközi légkört.

A szakember szerint segíthet az is, hogy a hétfői a negyedév utolsó kereskedési napja, ilyenkor általában emelkednek az árfolyamok. Emellett a Richterről is pozitív hír érkezett hétfőn reggel - emelte ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,65 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 17 390,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt. A Mol 650 forinttal, 5,44 százalékkal 12 600 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 2,05 százalékkal 4230 forintra nőtt, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 300 forintot ért, forgalma 907,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 25 forinttal, 0,66 százalékkal 3805 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×