Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
316.93
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Autistákat is foglalkoztatnak az idegenforgalomban

A tatai Esőemberekért Egyesület és az általa alapított nonprofit társaság csaknem 120 millió forintos támogatást kapott autista és megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatására - tájékoztatta az egyesület elnöke az MTI-t.

Schenk Lászlóné elmondta, a foglalkoztatás bővítéséhez egy 160 négyzetméteres, kétszintes épületrészt vásárolnak és akadálymentesítenek, ahol ételeket, italokat, salátákat, lekvárokat, aszalt gyümölcsöket készítenek. A telephely 19 új munkahelyet teremt megváltozott munkaképességű és autista emberek számára.

A pályázati támogatásból egy tekergőnek nevezett szolgáltatást is indítanak, melyben sörkerékpárokról mozgóárusként kínálják az egyesület gondozottjai által készített kézműves termékeket. Három olyan speciális kerékpárt vásárolnak, amelyre 14 ember ülhet fel, akik egymással szemben tekernek, a járművet pedig egy sofőr irányítja. A sörbicikli közepén bárpult található, ott értékesítik az egyesület által készített árukat.

A szervezet által alapított HELP Nonprofit Kft. saját telephelyén alakít ki egy borecet készítésére, valamint más itt termelt növények további feldolgozására alkalmas helyszínt. A műhelyben tizenketten dolgozhatnak napi négy órában.

Az Esőemberekért Egyesület és nonprofit kft.-je jelenleg együttesen 64 megváltozott munkaképességű embert foglakoztat, akik a kézműves termékek előállítása mellett csomagolnak, műanyag autóalkatrészek utókezelését végzik, és nyomdaipari szolgáltatást nyújtanak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×