Infostart.hu
eur:
361.87
usd:
315.87
bux:
152466.69
2026. szeptember 22. kedd Móric

Belvíz ellen védekeznek a Kis-Balaton térségében

Harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett dolgoznak a szivattyúk csütörtök óta a Zala folyó jobb és bal partján a Kis-Balaton térségében, ahol 43 hektár mezőgazdasági területet borít a belvíz - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-t.

Gaál Róbert védelemvezető közlése szerint az elmúlt hetek csapadékos időjárása és a Zalán levonult több kisebb árhullám hatására már február 10-e óta folyamatos a belvízi védekezés e térségben. Telítettek a csatornák és az árkok, illetve a közeli területek, míg a Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa közötti vasútvonalak mentén lévő árkokban a magas vízszint a töltés szilárdságát is veszélyeztetheti.

A Kis-Balatonnál négy belvízvédelmi szakaszon folyik a védekezés, összesen 43 szivattyú üzemel, illetve mobil szivattyúk beállítása is szükségessé vált. A Zala jobb és bal parti belvízvédelmi szakaszán csütörtök reggel harmadfokú készültséget rendeltek el, ezen a szakaszokon éjjel-nappal folyamatos a szivattyúzás, átlagban harminc ember vesz részt a védekezésben.

Mezőgazdasági területek állnak víz alatt, lakóházak nincsenek veszélyben, de az elöntött területek nagysága 43 hektár. A vízügyi igazgatóság az elmúlt tíz nap alatt több mint 1,6 millió köbméter vizet emelt át, csak csütörtökön 247 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki az elöntött területekről.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter indoklást adott a legfőbb ügyésszel kapcsolatban, és beszélt az államfő szerepéről is – videó

Az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat – mondta a miniszterelnök. Szerdán kormányülés, majd a kormányfő elindul a Vatikánba, ahol fogadja XIV. Leó pápa.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×