Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Optimisták a világ vezérigazgatói

Derűlátóbbak a vezérigazgatók - derült ki a PwC szokásos globális felméréséből, amelyet az üzleti élet legjelentősebb nemzetközi konferenciáján, a davosi világgazdasági fórumon hoztak nyilvánosságra.

A PwC Magyarország adótanácsadás üzletágának vezetője az InfoRádióban azt mondta: a vállalatvezetők 39 százaléka bízik a világgazdaság fellendülésében, a tavalyihoz képest kétszer annyian vélik úgy, hogy a helyzet a következő 12 hónapban javulni fog.

Lőcsei Tamás szerint, a 17. Globális Vezérigazgatói Felmérés nem okozott nagy meglepetést. A legfontosabb változás a tavalyi eredményekhez képest a derűlátás. A 68 ország 1300 megkérdezett vezérigazgatójának 39 százaléka nagyon bizakodó cége 2014-es árbevételeit illetően és a világgazdaság egészét tekintve is. A cégvezetők 44 százaléka bízik a világgazdasági helyzet javulásában, ez az arány tavaly 18 százalék volt, tehát a vezérigazgatók jóval optimistábbak, mint egy évvel korábban - hangsúlyozta Lőcsei Tamás.

A PwC Magyarország adótanácsadás üzletágának vezetője hozzátette: a borúlátók aránya csupán 7 százalék, ennyien számítanak a világgazdaság hanyatlására.

A tavalyi évhez hasonlóan az orosz vezérigazgatók viszik a prímet optimizmus terén. Ugyanis 53 százalékuk nagyon bizakodó a bevételei növekedésére vonatkozóan. Utánuk a mexikóiak következnek 51 százalékkal, majd a dél- koreaiak, akik tavaly még a sor végén voltak, de most feljöttek a harmadik helyre, az ottani vezérigazgatók fele bizakodó.

A további sorrend: India, Kína, Svájc, Brazília, a középmezőnyt az USA és Németország vezérigazgatói alkotják 36 illetve 33 százalékkal. Végül a sort Argentína zárja, ahol az üzleti élet meghatározó vállalatai első embereinek mindössze 10 százaléka bízik a növekedésben.

Lőcsei Tamás beszámolója szerint, a vezérigazgatók úgy látják, elsősorban a demográfia alakulása az, amely a gazdálkodásukat, üzletüket leginkább befolyásolja. Emellett a piacaikra döntően hatást gyakorló, globális trendek között kapott helyet a feltörekvő piacok lassulása miatti aggodalom és sokan tartanak a túlszabályozottságtól is. Lőcsei Tamás elmondta, ezt a folyamatot a válsághelyzet indította el, egyre több és több állam szabályoz olyan területeket, amelyeket korábban nem, annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek a csődhelyzetek vagy az olyan szituációk, ahol nem tudja az állam kontroll alatt tartani a gazdasági folyamatokat. Hozzátette a vállalatirányítók körében, globális szinten, ugyanígy jelentkezik az államháztartás hiánya is, mint félelemérzet.

A nemzetközi felmérést február végén követik a közel 150 hazai vezérigazgató részvételével készült magyar tanulmány eredményei.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×