Infostart.hu
eur:
361.78
usd:
315.54
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"A Mol az INA sikerében érdekelt"

A Mol növelné horvát leányvállalata, az INA kitermelését, sürgeti viszont az ehhez szükséges engedélyek kiadását. A horvát kormánnyal folytatott csütörtöki megbeszélés után a magyar olajvállalat kész a tárgyalások gyorsított ütemű folytatására - nyilatkozta Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója a tárgyalás után Zágrábban újságírók előtt.

"Üzleti tervünk alapján, amennyiben időben megkapjuk a szükséges engedélyeket, az INA rövidtávon 4300, középtávon pedig 9000 hordóval tudja növelni a napi kitermelését.

Ez 10, illetve 20 százalékos kitermelés növekedés, közvetlenül és közvetve több százmillió kunával járulhat hozzá a horvát gazdaság növekedéséhez" - jelentette ki Molnár József. Hozzátette: "a mai megbeszélés alapján készek vagyunk a tárgyalások gyorsított ütemű folytatására."

A horvát gazdasági miniszter továbbra is az INA irányítási jogairól egyeztetne a Mollal. A csütörtöki zágrábi egyeztetést követően a horvát kormány honlapján megjelent közlemény szerint Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a nyitott kérdésekről egyenként ugyan lehet tárgyalni, de addig semmilyen megállapodás nem várható, míg a vállalatirányítási jogokról szóló vita nem jut nyugvópontra.

Úgy tűnik, hogy a magyar fél hajlandó az engedményekre, mivel Molnár József a Mol-csoport vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a megbeszélések az együttműködés szellemében zajlottak és az előzőekhez képest nyitottabb légkörben zajlottak- nyilatkozta a sajtónak a miniszter.

A horvát köztelevízió is megjegyezte tudósításában, hogy a mostani tárgyalások sokkal jobb légkörben zajlottak, mint a korábbiak.

A horvát kormánnyal folytatott csütörtöki megbeszélés után Molnár József azt közölte: a Mol az INA sikerében érdekelt, és a magyar vállalat örvendetesnek tartja, hogy az INA jövőjéről csütörtökön folytatott megbeszélés racionális témákat érintett.

Ismert, hogy az INA részvényeinek 44,8 százaléka a horvát állam, míg 49,1 százaléka a magyar MOL tulajdonában van, és utóbbi kezében a vállalatirányítási jogok is. A tulajdonosok közötti vita pedig épp az irányításon belüli viszonyokról szólt.

A második, novemberi egyeztetés után a MOL közleményben tudatta, hogy kész megválni INA pakettjétől, a horvát kormány pedig sürgette az ezzel kapcsolatos döntést. A horvátok a vállalatirányítási viták mellett a Mol elnök-vezérigazgatóját korrupcióval vádolták, és nemzetközi körözést is kiadtak Hernádi Zsolt ellen.

A magyar vállalat visszautasította a vádakat, befektetésének védelme érdekében pedig nemzetközi választott bírósághoz fordult. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor folytatódnak a tárgyalások a két fél között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×