Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rekordévet zárt a PSA Peugeot Citroën szlovákiai üzeme

Rekordévet zárt 2013-ban a PSA Peugeot Citroën szlovákiai üzeme, a nagyszombati gyárban közel negyedmillió gépkocsi készült tavaly - jelentett a francia cég adataira hivatkozva a Sita szlovák hírügynökség kedden.

A PSA nagyszombati üzemének gyártósorairól tavaly több mint 248 ezer személygépkocsi gördült le, ez 15 és fél százalékkal volt több, mint egy évvel korábban és egyidejűleg a legmagasabb számot jelentette a gyár 8 éves történetében.

A szlovák PSA által a 2013-as évben gyártott két gépkocsi típusból, tavaly Nagyszombatban a Peugeot 208-as modelljéből készült több, összesen csaknem 185 ezer darab. A gyártás kisebb hányadát kitevő, és kizárólag ebben az üzemben készülő, Citroën C3 Picassóból ugyanebben az időszakban több, mint 63 ezer darabot gyártottak ugyanott. A Citroën C3 Picassót 2009 első negyedéve, a Peugeot 208-as modelljét pedig 2011 novembere óta gyártják Nagyszombatban.

A cég közlése szerint a szlovákiai üzem 2013-ban elsősorban a nyugat-európai piacon, azon belül Olaszországban, Nagy Britanniában és Franciaországban értékesítette az általuk gyártott gépkocsikat.

A PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzemében, amely 700 millió eurós beruházással készült el, 2006-ban indult meg a gyártás. A több mint háromezer embert foglalkoztató üzem gyártókapacitása évi 300 ezer gépkocsi. 2011-ben közel 180 ezer gépkocsi készült itt, és akkor gyártották az egymilliomodik autót. Azóta az előállított gépkocsik száma évente emelkedett.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×