Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
315.69
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Miért lesz kisebb a gázszámla?

Harminc százalékkal kevesebb volt decemberben a háztartások gázfogyasztása a két évvel ezelőttihez képest, a szokatlanul enyhe időjárásnak köszönhetően - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője az InfoRádiónak.

A hivatal három év adatait hasonlította össze, a 2011., 2012. és 2013. október elsejétől december 28.-ig terjedő időszakot vizsgálták - tájékoztatott Scherer Zsolt. Az adatokból az derült ki, hogy az átlaghőmérséklet jelentősen emelkedett, míg 2011-ben a napi átlaghőmérséklet 5,5 fok volt, 2013 - ban már 7 fokra nőtt az érintett periódusban.

A hőmérséklet-emelkedés a hazai fogyasztásban is érezteti hatását. Míg 2011-ben az összes fogyasztás 3845 millió köbméter volt, addig idén 2776 millió. Vagyis a hivatal szóvivője szerint jól látszik, hogy a hőmérséklet-emelkedés befolyásolja a fogyasztás mennyiségét. Ez a folyamat követhető a legnagyobb napi fogyasztásban is. Míg 2011-ben 62,6 millió köbméter volt a napi csúcs, addig az idei évben, a vizsgált időszakban mindössze 49,4 millió.

A megtakarításokat illetően a vizsgált időszak számszerűsített adataira még várni kell, de Scherer Zsolt szerint az teljesen világos, hogy a háztartások által fizetendő költségeket egyrészről a kormány által bevezetett rezsicsökkentés, másrészről a kedvező időjárás is enyhíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×