Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
315.26
bux:
153254.45
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Autópályát épít Romániában a Vinci-Strabag-Aktor konzorcium

A francia Vinci, az osztrák Strabag és a görög Aktor által létrehozott konzorcium nyerte Romániában a Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást - jelentette be csütörtökön Victor Ponta román kormányfő.

Az 58 kilométeres, hegyek között átvezető, Erdélyt Bukaresttel összekötő sztrádaszakasz lesz az első, köz- és magánszféra partnersége keretében (PPP) megvalósuló autópálya-projekt Romániában.

Az autópálya használatáért fizetniük kell majd az autósoknak, a tervek szerint 100 kilométerenként három eurót (900 forint).

A Vinci és az Aktor már 2009-ben is megnyerte az akkor kiírt versenytárgyalást erre a szakaszra, de később felbontották a szerződést, mert a román állam nem fogadta el a beruházó által támasztott feltételeket.

Egy hasonló kudarc bekövetkeztét most azzal a vállalással próbálja elkerülni a román kormány, hogy az autópálya-építők az államtól kaphatják vissza befektetett pénzüknek azt a részét, amelyik nem térül meg az autópályadíjból.

A beruházás gyors megtérülését azzal segítené a Ponta-kabinet, hogy elhalasztja a hegyek között átvezető másik sztrádaszakasz, az európai úthálózat részét képező Nagyszeben-Pitesti pálya megépítését, és - az időközben szintén megépítendő Nagyszeben-Brassó pályán - a tranzitforgalom egy részét Brassó felé terelné. Ezt a megoldást Románia egyik legnagyobb exportőre, a Renault-csoporthoz tartozó Dacia élesen bírálta, mert további tíz évre nyugati autópálya-kijárat nélkül hagyja a pitesti autógyárat.

A Brassó-Comarnic autópálya megvalósításának költségeit 1,2-1,3 milliárd euróra becsülik. Az építkezés várhatóan áprilisban kezdődik és 2017-ben fejeződik be.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×