Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
317.21
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A Mol visszakap 35,3 milliárd forintot az államtól

Az idei költségvetés módosítását kezdeményezte a kormány, hogy vissza tudja fizetni a Mol Nyrt.-nek azt a 35,3 milliárd forintot, amelyet a cég a bányajáradékkal kapcsolatos szerződése alapján fizetett be a költségvetésbe, mert azt az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítette, de utóbb az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke ezzel ellentétes döntést hozott.

Az Országgyűlés honlapján olvasható zárószavazás előtti módosító javaslat indoklása szerint az erre szolgáló előirányzaton a teljesítés módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól, így lehetőséget biztosít az esetleges kamatfizetésre is.

A javaslat szerint ennek megfelelően a kiadási főösszeg a korábbi 16 550,7 milliárd forintról 16 586 milliárd forintra változik, és így a hiány 1089,884 milliárd forintról 1125,184 milliárd forintra nő.

Az indoklásban emlékeztetnek arra, hogy a Mol és a kormány 2005-ben kötött megállapodást, amelynek értelmében a kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradék a társaság legtöbb magyarországi szénhidrogénmezője esetében 2020-ig változatlan összegű marad.

2010 júniusában az Európai Bizottság megállapította, hogy a megállapodásnak és a bányászatról szóló törvény 2008. évi módosításának együttes hatása azt eredményezi, hogy a Mol mentesül olyan pénzügyi terhek megfizetése alól, amelyeket a versenytársaknak meg kell fizetniük, ennél fogva tisztességtelen versenyelőnyhöz jutott.

A Mol részére nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági határozat a jogellenesnek minősített támogatás visszakövetelésére utasította a kormányt. Ennek összege összesen valamivel kevesebb mint 35,3 milliárd forint volt. A cég 2010 harmadik negyedévében befizette ezt az összeget, mert erre a fellebbezéstől függetlenül köteles volt.

A Mol ugyanakkor az Európai Bizottság határozatát megtámadta a Törvényszék előtt, fellebbezést nyújtott be a határozat megsemmisítése érdekében, az ítélethirdetés 2013. november 12-én volt. Eszerint a Magyarország által a Molnak nyújtott állami támogatásról szóló, 2010. június 9-i bizottsági határozatot meg kell semmisíteni. A döntés értelmében vissza kell fizetni a Mol számára a korábban általa befizetett 35,3 milliárd forintos összeget.

A változtatásra az ítélethirdetés időpontja miatt kerül sor zárószavazás előtti módosító javaslatként.

Az idei évi költségvetés módosításáról a héten lesz a zárószavazás.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×