Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés - Elemzői vélemények

Az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés nem érte meglepetésként a piacokat, hiszen az Európai Bizottság már májusban jelezte, hogy a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is három százalék alatt marad, s így javasolta az eljárás megszüntetését, mégis jelentős teljesítménynek, nagy megkönnyebbülésnek mondható az Ecofin pénteki döntése.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere az MTI-nek elmondta: Magyarország a folyamatosan magas költségvetési hiány miatt 2004 óta nem tudott kikerülni az eljárás alól, így a pénteki határozat mindenképpen jelentős teljesítmény.

"Hozzá kell tenni azonban, hogy a kormány által a hiány lefaragására választott eszközök rendkívül negatívan hatottak a gazdasági növekedésre, sajnos ezek a hatások tartósnak tűnnek."

A piacokat jelenleg nem a pénzügyminiszterek tanácsának döntése foglalkoztatja, a mostani folyamatok közül a forint gyengülése és az állampapír-piaci hozamok megugrása az amerikai állampapír-piaci hozamok hirtelen emelkedésének köszönhető - mondta a szakember.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint "nagy megkönnyebbülést" jelent az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsának (Ecofin) pénteki döntése, bár piaci hatása nem lesz.

Emlékeztetett: a döntés hosszú folyamat végére tett pontot, annál is inkább, mert Magyarországon gyakorlatilag 2006 óta folyamatosan költségvetési kiigazítás zajlik, a különböző kormányok különböző eszközökkel, és váltakozó, különböző sikerességgel, de költségvetési kiigazítást hajtottak végre.

Rámutatott: "a költségvetési alkoholizmusból a kijózanodás hosszú folyamat, és jelentős költségekkel is jár". A folyamatot erőteljes kiadáscsökkentés és súlyos adónövelő intézkedések kísérték, amelyek lefékezték a gazdaság bővülését, fáradságos feladatokat kellett végrehajtani - tette hozzá.

Török Zoltán hangsúlyozta: a magyar államadósság továbbra is magas, ezért a fegyelmezett költségvetési politikát a jövőben is fenn kell tartani, ennek nincs alternatívája, ez az egyetlen járható út.

Ha ugyanis lazítanának a fiskális politikán, 2-3 év múlva már sokkal nehezebb helyzetben kellene visszatérni a fegyelmezett államháztartási politikára - mondta a Raiffeisen vezető elemzője.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×