Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
315.55
bux:
149702.12
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kecskemét: nincs döntés a Mercedes-gyár bővítéséről

Lehetséges a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, de erről nem hozott döntést a Daimler - mondta a német gépjárműgyártó cég egy szóvivője hétfőn az MTI-nek.

A szóvivő az MTI kérdésére elmondta: "amikor 2012 márciusában megnyitottuk a kecskeméti gyárat, megerősítettük, hogy alapvetően van bővítési lehetőség, de ebben az ügyben semmilyen döntés nem született".

Az index.hu hétfőn azt írta, hogy elmarad a kecskeméti üzem bővítése. A hírportál cikke szerint legalább egy, de akár több évet is csúszhat az a projekt, amellyel a gyár kapacitását megduplázzák. A fejlesztést 2013-ban kezdték volna megvalósítani, de egyelőre nem épül új gyár, elsősorban az európai piac gyengesége miatt, "de az is elképzelhető, hogy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos német elégedetlenkedés miatt múlt el a Mercedes lelkesedése" - írta az index.hu.

A Daimler szóvivője elmondta: a cég tagadja, hogy 2013-ra tervezték a kecskeméti üzem bővítését, de végül elhalasztották. "Ha nincs döntés, akkor nincs is mit elhalasztani" - tette hozzá.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója május elején a kecskeméti üzemben egy rendezvényen azt mondta: a Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére.

A Daimler legutóbb áprilisban jelentett be a közép-kelet-európai térséget érintő beruházási döntést. A társaság honlapján megjelent közlemény szerint az erdélyi Kudzsirban (Cugir) és Szászsebesen (Sebes) ötfokozatú automata sebességváltókat és úgynevezett kettős tengelykapcsolós sebességváltókat gyártanak az új Mercedes-Benz modellekhez. A beruházás értéke az alkalmazottak németországi képzésével együtt meghaladja a 300 millió eurót, ebből 280 millió eurót az erdélyi telephelyek fejlesztésére fordítanak. Kudzsirban 2013 közepétől, Szászsebesen 2014 elejétől gyártják majd a legújabb típusú sebességváltókat a közlemény szerint.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×