Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Athén elfogadja a trojka követelését 15 ezer közalkalmazott elbocsátására

A görög koalíciós kormány - hétfői bejelentése szerint - elfogadja hitelezői 15 ezres idei közalkalmazotti létszámcsökkentésre vonatkozó követelését. Az elbocsátások végrehajtását egy új törvény teszi lehetővé.

A bejelentést a közszféra reformjának végrehajtásával megbízott miniszter tette, miután tovább halasztották az új mentőcsomag elfogadásáról szóló tárgyalásokat. A lépés elemzők szerint nagy fordulatot jelez a görög politikában, miután a kiterjedt megszorítások ellenére az állami állásokat eddig védelem övezte.

A görög parlamenti pártok vezetői hétfőn folytatták a tárgyalásokat a második mentőcsomaghoz szükséges megszorításokról, miközben a két legnagyobb szakszervezeti szövetség keddre 24 órás általános sztrájkot hirdetett.

A pártok vasárnap Lukasz Papadémosz miniszterelnökkel tárgyaltak, hogy megegyezzenek a második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételéül szabott költségvetési megszorításokban. A több mint öt órán át tartó egyeztetés után Papadémosz miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott, megállapodás született az ide évre vonatkozó, a GDP 1,5 százalékát kitevő kiadáscsökkentésről, továbbá nyugdíjjogosítványok visszavágásáról, illetve a versenyképességet javító intézkedésekről. A szocialista és konzervatív pártvezetők mindazonáltal külön jelezték, hogy még közel sincs egyetértés a magánszektorra vonatkozó bércsökkentés, illetve a bankfeltőkésítéshez kapcsolódó tulajdonjog-átruházás ügyében.

Papadémosz vasárnap az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkotta úgynevezett "trojka" képviselőivel is tárgyalt. A trojka a többi között a minimálbér meghatározásának kivezetését, illetve a nemzeti egyezség nyomán kifizetett, általános "tizenharmadik és tizennegyedik havi bér" eltörlését követeli. Egyes források szerint a tárgyalások középpontjában immár nem a kéthavi bónusz eltörlése van, hanem a minimálbér 20 százalékos csökkentése, illetve más, az ágazati bérszerződések kötöttségeit csökkentő intézkedések.

A trojka 15 ezres létszámleépítést is követelt, ami része lenne egy átfogóbb, ötéves csökkentést tervnek. A forrás elmondta: a trojka a rendőrségnél, a fegyveres erőknél akar elbocsátásokat, illetve olyan javaslatok is vannak, hogy az ideiglenes munkaszerződéssel dolgozó tanárokat is bocsássák el az öt évre tervezett 150 ezer fős leépítési program részeként.

Az idő mindazonáltal egyre sürget, a nemzetközi hitelezők és fontos politikusok egyre nagyobb nyomást helyeznek az athéni döntéshozókra. Egy vasárnap megjelent lapinterjúban Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke úgy nyilatkozott: egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×