A közlemény emlékeztet, hogy a kormány egy korábbi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t. A meginduló különleges eljárásban alkalmazható, törvényben rögzített speciális szabályok a Malév védelme mellett elősegítik a cég folyamatos működésének fenntarthatóságát.
A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet. Hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet. A vagyonfelügyelő jóváhagyását attól teszi függővé, hogy a légitársaság kiemelt tevékenységének folytatásához, üzemszerű működéséhez szükség van-e az adott kifizetésre.
Az igazgatóság és menedzsment egyértelművé teszi, hogy szaktudásával, a légitársaságról és az iparágról megszerzett ismereteivel kész támogatni a rendkívüli vagyonfelügyelő munkáját. Így haladéktalanul bemutatja a hét végéig elkészülő likviditási tervet a vagyonfelügyelő számára.
A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a biztosítékok jogszabály szerint nem érvényesíthetők. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el. A légitársaság hatósági engedélyeinek hatálya automatikusan meghosszabbodik.
A szaktárca, a cégvezetés és a vagyonfelügyelő szoros együttműködésben, minden lehetséges eszközzel azon dolgozik, hogy a Malévnál felhalmozott üzleti és szakmai tudást az átmeneti időszakban is megőrizze.
A kormány a Malév stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítése mellett további lépéseket tett annak érdekében, hogy a légitársaság utasai minden körülmények között biztonságban legyenek. A reorganizációs feladatok mellett a kabinet minden forgatókönyvre felkészülve költségvetési átcsoportosítással megteremtette a pénzügyi fedezetet ahhoz, hogy a légitársaság egy esetleges, elkerülhetetlennek bizonyuló leállás napján és az azt követő három napban képes legyen gondoskodni utasai célba juttatásáról. Az intézkedések legfontosabb célja, hogy a Malév utasai számára - indokolt esetben - azonnal rendelkezésre álló védőhálót biztosítsanak - zárul a tárca közleménye.
Az Index szerint a lépést az a magyarázza, hogy a bíróság csütörtök reggel döntött a Bellum 2000 Kft. által a Malévval szemben benyújtott hitelkérelemről. A Cégközlöny online kiadása szerint a százhalombattai székhelyű, évi 6-7 milliárdos árbevételű, egy magyar magánszemély, Krieg Ferenc tulajdonában lévő Bellum 2000 Kft. által benyújtott felszámolási kérelem alapján mondta ki a bíróság: miután a hitelező "felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be, ezért az adóst 2012. február 2. napjának 0.00 órájától a bíróság további döntéséig rendkívüli moratórium illeti meg".
Ritka eset történt a füredi Anna-bálon






