Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

KSH: a vállalkozásoknál 29 ezer fővel többen dolgoztak az év első tíz hónapjában

Az idei év első tíz hónapjában 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen dolgoztak a vállalkozási szektorban, mint 2010 azonos időszakában. A nemzetgazdaság egészében - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 693 ezer fő volt január-októberben, 6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint az első 10 hónap alatt a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,8 százalékkal haladták meg az előző évit.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-októberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 39 ezer fővel (5,0 százalékkal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma októberben 65 ezer fő volt, így az első tíz hónap alatt átlagosan közel 59 ezer fős volt a létszámuk, 71 százalékuk részmunkaidőben dolgozott.

A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 676 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 209.900 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214.200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,9 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (453.800 forint), ezt az információ és kommunikáció (392.100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (365.400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.900 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147.700 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Az adatokból kiderül, hogy októberben a nemzetgazdaság egészében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlag keresete 6,1, a nettó átlagkeresete 6,6 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest; a versenyszára esetében 4,7, illetve 6,6 százalék, a költségvetési intézményeknél dolgozók esetében pedig 8,7 és 5,9 százalékos volt ez a növekedés.

A költségvetési szférában a foglalkoztatottaknak 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizettek ki. Január-októberben a teljes munkaidősök mintegy 45 százaléka átlagosan 5.200 forint juttatást kapott ezen a címen.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első tíz hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 2,1 százalékkal emelkedett. Októberben a rendszeres keresetek 4,7 százalékkal voltak magasabbak versenyszférában az egy évvel korábbinál, a költségvetésben dolgozóknál 7,2 százalékkal emelkedtek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139.200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99.200, a szellemi foglalkozásúaké 180.500) forint volt, 5,8 százalékkal magasabb az előző évinél.

A 223.500 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,7 százalékkal haladta meg a 2010. január-októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalék volt.

Az adatokra reagálva az NGM felhívta a figyelmet, hogy immár 18 hónapja magasabb a versenyszférában foglalkoztattak száma az előző év azonos időszakához képest. Hozzátette, hogy az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetése továbbra is érezteti pozitív hatását: nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmény nélkül számított, teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete októberben 6,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, amely a nonprofit szféra 8,8 százalékos, a versenyszféra ugyancsak számottevő 6,6 százalékos, illetve a költségvetési szektorban mért 5,9 százalékos bérnövekedésnek köszönhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Brazília pénteken megtagadta a beutazási vízumot a Trump-adminisztráció két tisztségviselőjétől, akik a gyanú szerint azért utaztak volna az országba, hogy megkérdőjelezzék a helyi választási rendszer megbízhatóságát – közölte a Reuters hírügynökséggel az ügyet jól ismerő két brazil illetékes. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai látogatás kísérletet jelentett a brazil elnökválasztás befolyásolására, amelyen a hivatalban lévő baloldali államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a Donald Trumphoz közel álló Flávio Bolsonaro szenátorral mérkőzik meg októberben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×