Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Rosszabbul járhat az állam, ha nem köt kötelező biztosítást

Már szinte biztos, hogy az állami kocsikra jövőre nem köt a tulajdonos kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb), hanem saját maga rendezi a károkat. Piaci források ezt a megoldást gazdaságtalannak tartják, ráadásul nemzetközi problémákkal jár.

Hétfőn a parlament első körben megszavazta a kgfb-törvény módosítását, amelynek lényege, hogy az állam saját kézbe veszi a gépjárművei által okozott károk kifizetését, azaz nem köt azokra biztosítást.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elzárkózott a javaslat kommentálásától és a biztosítók is csak magukat meg nem nevezve mondtak véleményt az MTI-nek.

Miután nincs hivatalos statisztika az állami járművekről, és azokat több biztosító tarja nyílván, a becslések szerint 30-40 ezer autóról lehet szó. Ebbe beleértendők a rendőrség és a honvédség járművei is, amelyek közül számos külföldön, misszióban gurul.

A biztosítók úgy vélik, hogy egy olyan portfólió, amelyben a károk szétterülnek, és matematikailag valószínűsíthetők, legalább 100 ezer járműből áll. Így az állam eleve hátrányból indul.

A biztosítók a kockázatot tovább porlasztják, viszontbiztosítást kötnek a meglévő állományra. Az államnak erre nincs lehetősége. A személyi sérüléses károknál akár élethosszig tartó járadékfizetési kötelezettség keletkezik, amire szintén elő kell teremteni a fedezetet.

Európában a Zöld-kártya Egyezmény garantálja az autós külföldön okozott kárának megtérítését, amelynek az ellenértéke szerepel a kgfb-ben. A kgfb-ből kivett állami járműre az országhatáron határbiztosítást kell kötni. Ez viszont drága, így akár egy heti külföldi tartózkodás biztosítása több lehet egy éves kgfb díjnál.

Az EU-ban kötelező nemzetközi kárrendezési hálózatot fenntartani, hiszen minden kárt szenvedett a saját országában intézheti a kártérítést, akkor is, ha külföldi a károkozó. Ezt kiépíteni néhány tízezer járműre, fajlagosan igen drága - állítják az MTI által megkérdezett piaci szereplők.

További tisztázatlan kérdéseket vet fel, hogy a nagyobb állami szervezetek közbeszerzésen kötöttek kgfb-t a gépkocsijaikra. Ezek általában több évre szólnak, és egyelőre nem világos, mi lesz ezek sorsa az új szabályozással.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×