Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Csillag Tamás az eszközkezelő vezérigazgatója

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága hétfői ülésén elfogadta a bajba került lakáshiteleseket segítő Nemzeti Eszközkezelő Zrt. alapító okiratát, amelyben Csillag Tamást jelölte ki határozatlan idejű megbízatással vezérigazgatónak - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.

Csillag Tamás közgazdász tíz éven át volt a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, azt megelőzően pedig több befektetési részvénytársaságnál volt vezető. Az eszközkezelő első felügyelőbizottsági tagjainak Fürjes Balázs Zoltánt, Andrelli Tibort és Müller Tibort választották meg - tájékoztatott az államtitkárság.

A százszázalékos állami tulajdonú vállalat jegyzett tőkéje - a vagyonkezelő részére egy júliusi kormányhatározat alapján átcsoportosított kétmilliárd forintos költségvetési forrás eredményeként - 100 millió forint, míg tőketartaléka 1,9 milliárd forint.

Az MNV hétfői döntésével megindul az eszközkezelő cégbejegyzése.

A kormányzati kommunikációs államtitkárság közleményében azt írta: a Nemzeti Eszközkezelő létrejötte azon kormányzati intézkedések egyike, amellyel segíteni tudnak a bajba jutott lakáshitelesek közül is azoknak, akik már elveszítették otthonukat. Az eszközkezelő segítséget tud nyújtani például úgy, hogy a bajba jutott adós lakását megvásárolja, és bérleti jogot kínál fel a volt tulajdonosnak. A társaság 2014. december 31-ig összesen legfeljebb ötezer ingatlant vásárol meg az eddigi kormánydöntés alapján, és kizárólag a jelzáloghitellel terhelt lakások megvásárlását bonyolítja le.

A közlemény szerint hetek óta zajlik az a szakmai háttérmunka, amely alapján kialakul az is, hogy például a kényszer-értékesítésre kiválasztott lakásokra milyen vételárat alkalmaz az eszközkezelő. Alapelv, hogy a vételi ár megállapítása a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított hitelbiztosítéki értékhez igazodik majd.

Ha az eszközkezelő által kínált megoldási lehetőségeket az adós nem jogosult igénybe venni, vagy a bérlővé vált korábbi adós nem képes fizetni a lakbért, illetve fedezni az ingatlan fenntartási költségeit, a szociális családiház-építési programmal vagy az illetékes önkormányzat szociális bérlakásainak bevonásával oldható meg az adós lakhatása - közölte az államtitkárság.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×