Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.82
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Két éve először csökkentek Amerikában a fogyasztói kiadások

Két éve először, havi szinten 0,2 százalékkal estek júniusban a fogyasztói kiadások, miközben a fogyasztói jövedelmek 0,1 százalékkal nőttek - közölte kedden az amerikai kereskedelmi minisztérium.

A minisztérium felülvizsgált adatai szerint májusban a kiadások 0,1 százalékkal, míg a jövedelmek 0,2 százalékkal növekedtek.

Elemzők változatlan kiadásokra és 0,1 százalékkal magasabb jövedelemszintre számítottak júniusban.

Az amerikai lakosság megtakarítási rátája majdnem egy éves csúcsra, a májusi 5,0 százalékról 5,4 százalékra szökött júniusban.

A kedden közölt adatok megerősíteni látszanak a minisztérium előző heti jelentését, amely szerint az amerikai gazdaság az első és a második negyedévben is a vártnál gyengébben teljesített.

A kereskedelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint az amerikai gazdaság mindössze 1,3 százalékkal gyarapodott a második negyedévben. A minisztérium az első negyedéves végleges GDP növekedési adatot 1,9 százalékról 0,4 százalékra módosította.

Elemzők nagy figyelemmel kísérik a mintegy 300 millió amerikai magánszemély jövedelmének és kiadásainak alakulását, mert a fogyasztói kiadások adják az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) 70 százalékát.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×