Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
317.48
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Már hétezren csatlakoztak a Mol kampányához

Eddig több mint hétezer háztartás csatlakozott a Mol Nyrt. használt sütőolaj-gyűjtő kampányához, ősztől a meglévő 100 töltőállomás mellett újabb 50 benzinkúton lehet majd leadni az olajat.

A Mol május végén indította kampányát, s két hónap alatt 9,3 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze a benzinkutaknál elhelyezett hordókban, a háztartásoknak pedig mintegy hétezer gyűjtőflakont adott át.

Az akcióról Pánczél Andrea, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója Komáromban, pénteken sajtóbeszélgetésen elmondta, már az első napokban jelentős volt az érdeklődés a kutakon, ami a mai napig fennmaradt.

Magyarországon egy háztartás havonta átlagosan 3 liter étolajat fogyaszt, aminek 75 százalékát sütésre használják, sokan öt alkalommal is, ami nem egészséges.

A háztartások többsége kiönti a használt olajat, ami jelentősen szennyezi a környezetet. Egy csepp használt olaj mintegy ezer liter vizet szennyez.

Rácz László, a Mol megújuló üzemanyagokért felelős igazgatója elmondta, a kutakról a Biofilter Kft. gyűjti össze, majd tisztíja meg a sütőolajt, amit a részben a Mol tulajdonában lévő a Rossi Biofuel komáromi üzemébe szállít. Itt a használt olajból biodízelt állítanak elő, amit biokomponensként kevernek a Mol finomítóiban a gázolajba.

A Mol által forgalmazott benzinben és a gázolajban 5 százalék a megújuló részarány, azaz a bioüzemanyag rész, ami 2020-ra 10 százalék lesz Magyarországon.

A Mol és a Rossi Beteiligungs GmbH. 2006-ban döntött a komáromi biodízel komponens üzem építéséről annak érdekében, hogy a Magyarországon gyártott gázolaj megfeleljen az unió megújuló energia direktívájának. Az évi 150 ezer tonna biodízel előállítására képes üzemet 2007 márciusában kezdték építeni és 2007 decemberében adták át. A 46 főt foglalkoztató üzem létrehozása 35 millió euróba került.  Kapacitásával a cég Kelet- és Közép-Európa legjelentősebb biodízel gyártó üzemei közé tartozik.

Az idén a Rossi Beteiligungs GmbH. értékesítette tulajdonrészét a szlovák Envien a.s. részére, így jelenleg a Mol 25 százalékos, míg az Envien 75 százalékos részesedéssel rendelkezik a Rossi Biofuel Zrt.-ben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×