Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az MNB 65,5 milliárdos nyereséget ért el tavaly

A Magyar Nemzeti Bank 2009-ben 65,5 milliárd forint nyereséget ért el a 2008. évi 5,5 milliárd forintos veszteséggel szemben az Országgyűlés honlapján szerdán közzétett éves jelentése szerint.

Az eredmény növekedését a devizaárfolyam-változásból származó nyereség 127,5 milliárd forintos emelkedése és az egyéb eredménytényezőkből származó nettó ráfordítások 10,3 milliárd forintos csökkenése okozta. Ezzel szemben a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény 72,3 milliárd forinttal romlott, és 2009-ben a - korábbi évekkel ellentétben - veszteséget mutatott.

A 2008-ban indított, a jegybank működésének hatékonyságát javító projekt révén a működési költségek a 2008. évhez képest
7,9 százalékkal (közel 1,2 milliárd forinttal) csökkentek. Ez a foglalkoztattak átlagos létszámának 8,9 százalékos csökkenése nyomán főként a személyi jellegű kiadásokban jelentkezett.

Az MNB 2009. évi működési költségei 13,7 milliárd forintot tettek ki, ami reálértéken alacsonyabb, mint az elmúlt tíz év bármelyikének működési költsége.

Az éves jelentés elnöki összefoglalójában ugyanakkor rögzítik: "a jegybank eredményét elsősorban a hazai és nemzetközi makrogazdasági folyamatok, valamint a monetáris politika céljai és választott eszközei határozzák meg, ezért az nem használható a jegybanki működés sikerességének mérőszámaként".

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×