Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Csányi Sándor szerint egy jó kormányprogram versenyképessé tenné a forinthiteleket

2010-ben növeli lakáshitelezési aktivitását az OTP, de egyszámjegyű lesz a növekedés - mondta az Inforádiónak a bankcsoport elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor szerint 2010-ben még mindig a devizahitel fogja uralni a lakáshitel-piacot, legfeljebb egy állami kamattámogatásos hitelkonstrukció bevezetése javíthatna a deviza-forinthitel arányon.

Élénkülő piacra számít a lakossági hitelezés terén az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki az InfoRádiónak elmondta: ugyan nem kétszámjegyű növekedést kalkulálnak, de szeretnék növelni a piaci részesedésüket ezen a területen.

Csányi Sándor hozzátette: egyelőre még nem a forint alapú, hanem az euróhitelek tűnnek kedvezőbbnek a lakosság számára, ezért irántuk nagyobb az igény.

Úgy véli azonban, hogy idővel majd nő a forinthitelek piaca, de nem várja, hogy 2010-ben az arányuk az új folyósításoknál eléri az 50 százalékot.

Csányi Sándor szerint egy jó kormányprogram kell, egy jó költségvetés, alacsony infláció, és az, hogy a külső piacok bizalma tovább erősödjön. Hozzátette: egy támogatott kamattal rendelkező forinthitel versenyképes lenne a devizahitelekkel szemben.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×