Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Hajók, repülők, luxusautók az adóbevallásokon

Repülők, vitorlások és nagy teljesítményű autók után 154 millió forint vagyonadó folyt be az Adóhivatalhoz március végéig - tájékoztatott az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes szerint még korai lenne megbecsülni, mekkora lesz a végösszeg, hiszen még egymillió adózó bevallását várják az adóhivatalhoz a május huszadikai határidőig.

Az APEH igyekezett értesíteni minden adózót, hogy az Alkotmánybíróság vagyonadóról hozott döntése csak az ingatlanokat érintette - közölte Bakonyi Ágnes.

Ez azt jelenti, hogy a magánszemélyeknek május huszadikáig be kell vallaniuk a légi- és vízi járműveiket, illetve a nagy teljesítményű személyautóikat is - tette hozzá az adóhivatal szóvivője.

Március végi adatok szerint négyezer járműről vallottak eddig az adózók, és előzetesen 154 millió forintot fizettek be az APEH számlájára. Típusokra bontva ez 426 vízi-, 29 légijárművet és 3474 személygépkocsit jelent.

Ezek a számok bizonyára változnak majd, mert a hosszú évek tapasztalatai szerint, akiknek a vagyontárgyakkal együtt befizetési kötelezettségük is van, az utolsó pillanatokra hagyják az ügyintézést - mondta a szóvivő. Ez alapján akár egymillió adózó adhatja be mostantól május végéig a bevallását.

Arra a felvetésre, hogy az így beszedett összeg nem fedezi az ellenőrzés költségeit sem, Bakonyi Ágnes úgy reagált: egyelőre informatikai fejlesztésekre, illetve a személyi jövedelemadó bevallásokhoz csatolt plusz nyomtatványra költöttek minimális összeget. De nehéz megbecsülni, mi mennyibe kerül, és mennyire éri meg a befektetést - tette hozzá a szóvivő.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×