Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Bajnai Gordon: Magyarországot kijózanította a világválság

A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanított a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt.

"Magyarország másfél éve a világon kialakult válság miatt kapott egy hatalmas pofont, ami sok más országot megszédített, hazánk azonban mintha ettől kijózanodott volna" - mondta Bajnai Gordon a Szolnoki Főiskolán vállalkozóknak, helyi lakosoknak és főiskolai hallgatóknak tartott gazdasági fórumon.

A kormányfő - aki Jászapátiból érkezett az alföldi megyeszékhelyre - úgy vélekedett, az ország ebben a nehéz helyzetben rendkívül fegyelmezetten nézett szembe önmagával, és vette tudomásul, mit kell tenni ahhoz, hogy a válságból kilábaljon. Arra is rájött, hogy nem lehet alapvető, helyenként fájdalmas változások nélkül előre menni - tette hozzá.

Bajnai Gordon az ország mostani helyzetét úgy jellemezte: "ahhoz képest ahonnan egy évvel elindultunk, egészen jól állunk, de azt alapul véve, ahol mindannyian lenni szeretnénk, még nagyon hosszú, küzdelmes út vár ránk".

Bajnai Gordon a főiskola nagy előadótermét megtöltő hallgatóságot arra is emlékeztette, hogy Magyarországot a reálgazdasági válság mellett saját bejáratú, "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk" válság is sújtotta. Ennek lényege - mutatott rá -, hogy az ország felnőtt népességének csupán 57 százaléka dolgozik legálisan, vagy megfordítva: majdnem minden második lakos, nem dolgozik, vagy ha dolgozik is, nem fizet adót és járulékokat.

A miniszterelnök felsorolta, hogy az elmúlt egy évben mi történt mindkét válság enyhítéséért, megjegyezve: az elkerülhetetlen lépéseket úgy próbálták megtenni, hogy ha fájdalmasak is, ne legyenek elviselhetetlenek. A leglényegesebb változásoknak nevezte a nyugdíj- és a szociális rendszer átalakítását és az adócsökkentést.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. A harmadfokú hőségriasztást meghosszabbították, több településen vízhiány lépett fel, a kormány takarékos vízhasználatra kérte a lakosságot. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, a biztos szavazók körében 73–21 százalékra, miközben történelmi csúcson van a lakosság optimizmusa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×