Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több mint 11 milliárd dollárt ér a Facebook?

A Facebook mára a világ legnagyobb közösségi oldalává vált az interneten, ez pedig az értékét is jócskán megemelte: egyes becslések szerint 11,5 milliárd dollárt ér a honlap.

A SharesPost szolgáltató, amely a magáncégek értékesítésében közreműködik, 11,5 milliárd dollárra (2300 milliárd forint) becsüli a nemzetközi közösségi portál értékét, amely már tavaly novemberben több mint 300 millió felhasználóval rendelkezett világszerte.

A cégről már akkor tudható volt, hogy nyereséges, ez pedig néhány hónap alatt a közkézen forgó részvények értékét mintegy 42 százalékkal emelte meg.

A szolgáltató hét internetes cég értékelését végezte el, a Facebook mellett a Twitterét és a Zynga Game Networkét is. A Facebook értékét a cég március 1-jén kétszer akkorában határozta meg, mint amennyit az orosz internetes társaság, a Digital Sky Technologies ajánlott érte tavaly júliusban.

Az Egyesült Államokban egyébként a második legnagyobb közösségi oldal a MySpace, a harmadik pedig a Twitter. Ez utóbbi értékét 1,44 milliárd dollárban (288 milliárd forint) határozta meg a SharesPost. A Twitter szóvivője mindezt nem kommentálta.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×