Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
312.65
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Költségvetési tartalékokból emel tőkét a Malévben az állam

A költségvetés általános tartalékából 10 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési fejezet tartalékából pedig 7,32 milliárd forintot fordít az állam a Malév tőkeemelésére, amelyből összesen 20,7 milliárd forint készpénzzel vesz részt és 4,66 milliárd forint adósságot tőkévé konvertál - derül ki a Malév tőkehelyzetének rendezéséről szóló magyar-orosz megállapodás részleteit ismertető, kedden megjelent kormányhatározatokból.

A többi forrásról a dokumentumban nincs szó.

A határozat szerint a magyar nemzeti légitársaság jegyzett tőkéjét négymillió forintra csökkentik, majd új kibocsátású részvényekkel 26,82 milliárd forinttal megemelik. Az új részvényekből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 25,36 milliárd forintot jegyez, a fennmaradó hányadra pedig az orosz fél vállalt kötelezettséget. Erről a tőkerendezésről a Malév pénteken megtartott rendkívüli közgyűlésén már döntöttek is. Ezzel a magyar állam 95 százalék, az AirBridge 5 százalék tulajdont szerzett a Malévban. A 2007 elején történt privatizációval az AirBridge, ami akkor 49 százalékban Borisz Abramovics orosz üzletember tulajdonában volt, közel 100 százalékban lett a Malév birtokosa.

A 20,7 milliárd forint készpénzből a Malév elsősorban a lejárt adótartozásait rendezi, a többi a tevékenység finanszírozást szolgálja. A 4,66 milliárd forint adósság tőkévé konvertálása nem más, mint az a kamatokkal együtt számított vételár-előleg, amit az MNV adott korábban a Malévnak azért, mert a légitársaság megsegítése érdekében a vagyonkezelő a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling Kft. megvásárlását tervezte.

Az AirBridge Zrt., amelynek kisebbségi tulajdonosa az orosz Vnyesekonombank, a vállalt részvényjegyzést a Malévnak nyújtott 5,38 millió euró kölcsöntőkévé konvertálásával teljesíti.

A megállapodás alapján a Vnyesekonombank a Malévnak nyújtott összes hitelét átalakítja ötéves futamidejű, hathavi EURIBOR+5 százalékos kamatú hitellé. A törlesztés a futamidő végén egy összegben történik. Az orosz bank által adott kölcsön visszafizetéséig a magyar állam vállalta, hogy megtart legalább 25 százalék plusz egy szavazat részvényt abból a 95 százalékból, ami a tőkeemelés után a birtokába került. A hitel visszafizetéséig korlátozott az eladható részvények mennyisége, illetve értékesítés esetén, azonos feltételekkel együttértékesítési jog illeti meg a bankot.

A megállapodás tartalmazza azt is, hogy Malév kifizet a Vnyesekonombanknak 32 millió euró garanciát, amit a légitársaság az AirBridge-nek adott arra a kölcsönre, amit a orosz bank nyújtott AirBridge számára. Az orosz bank lemond a garancia fennmaradó részéről - olvasható a határozatban. Ennek a 32 millió euró garanciának a kifizetéséhez a Vnyesekonombank a Malévnak a fenti feltételekkel 32 millió euró hitel ad. A légitársaság ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy ennek a garanciának az alapján történt kifizetések jogosságát vitassa, és az így kifizetett összeget bíróságon visszakövetelje.

A kormány felhívta a pénzügyminisztert és a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert arra, hogy haladéktalanul nyújtsanak be közös előterjesztést a kormány részére. Ennek tartalma egy olyan - meg nem nevezett összegű - kereskedelmi banki hitel, ami mögött az Eximbank közbeiktatásával közvetve 95 százalékban állami garancia áll.

Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, továbbra is a Hormuzi-szoros felügyelete a fő téma, de jelentősnek mondható fejlemény egyelőre nincs. A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója az InfoRádióban elmondta: a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani a korábbi megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×