Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az OTP nem közöl eredménytervet az idén

A kockázati költségek bizonytalansága miatt nem szakszerű a 2010. évi adózott eredményre vonatkozó konkrét célkitűzés közzététele - vélik azOTP-nél. A legnagyobb magyar bank ma hajnalban tette közzé gyorsjelentését, melyből kiderült: a társaság tavaly sikeresen teljesítette a menedzsment egy évvel ezelőtti 150 milliárd forintos profitcélját.

Az OTP külföldi befektetései néhány éven belül "beérnek", így sokat fog profitálni belőlük a társaság - jelentette ki Csányi Sándor OTP Bank elnök-vezérigazgatója az éves gyorsjelentést értékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ám azt sem hallgatta el, hogy akvizícióra is sor kerülhet az OTP piacain, konkrét tervekről azonban nem beszélt.

Ez az első év, hogy nem tesz közzé eredménytervet a menedzsment, mert eddig mindenki okosabb volt nálunk - fogalmazott az OTP első embere. "Találják ki most az elemzők, vagy akik kíváncsiak rá, hogy milyen teljesítményt fogunk nyújtani idén!" - mondta, megosztva a sajtóval, hogy személy szerint ő optimistább az idei évet illetően a menedzsment többségénél, ráadásul az első hónap eredményei őt igazolják.

Nem volt korrekt Gyurcsány kijelentése

Nem volt korrekt Gyurcsány Ferenc kijelentése, miszerint meg kell védeni a devizaadósokat a bankoktól - mondta Csányi Sándor, utalva arra, hogy a forint árfolyamgyengülése nem a bankok hibája volt. Ettől függetlenül az OTP számos áthidaló megoldással, a piaci átlagot meghaladva segítette adósait. Az OTP piacai közül Oroszországtól, Ukrajnától és Szlovákiától már GDP-növekedést vár idén az OTP, Magyarországon várhatóan 0,2 százalékos lesz a GDP visszaesése.

A bank 151,5 milliárd forintos adózott eredménye meghaladja a menedzsment korábbi menedzsmenttervét. Európa egyik legjobban tőkésített bankjáról van szó: tőkemegfelelése 17,5 százalék, a Tier1 pedig, melynek nemzetközileg négy százalék a minimális mértéke, 13,8 százalékra rúg az OTP-nél. A bank likviditási tartaléka meghaladja a 6 milliárd eurót - hívta fel a figyelmet Csányi Sándor. Rendkívül aktív volt a bank a vállalati hitelezésben és a lakossági ügyfelek adósvédelmi programjában is, az OTP nélküli 2,1 százalékkal szemben 4,4 volt a banknál az ilyen ügyfelek aránya.

Csányi emlékeztetett arra is, hogy tavaly 2001 óta nem látott mélységekben is járt a bank árfolyama, holott fundamentálisan semmilyen probléma nem volt a banknál. A májusi elemzői konszenzusok még 95 milliárd forintos idei profitról szóltak. Az alacsony árfolyamnak volt haszna is: 4,4 százalékról 16-ra nőtt a kisbefektetők aránya, így jelentős profitot realizálhatott a magyar lakosság.

Az államtól kapott támogatásból 700 millió eurót már visszafizetett a bank, a másik 700 millió euró néhány héten belül történő visszafizetését követően állami hitel nélkül fog gazdálkodni az OTP. Idén 100 millió svájci frankos kötvényt bocsát ki a bank, további kibocsátásokkal viszont addig várnak, amíg a piaci árak nem tükrözik az OTP értékítéletét.

Megállapodás az agráriumért


Hosszú távú keretmegállapodást köt egymással az OTP Bank és a Debreceni Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma a két intézmény együttműködéséről - jelentette be Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, mielőtt a bank pénzügyi eredményeiről bármit mondott volna.

"Én mindig hittem az agrárium és az élelmiszeripar jelentőségében", ez az a terület, amelyen Magyarország egyedülálló kompetitív előnnyel rendelkezik - tette hozzá Csányi Sándor. Az OTP az elmúlt években - nem megelőzve a K&H-t - kiemelkedő szerepet játszott a mezőgazdaság finanszírozásában - mondta.

A keretmegállapodás pontos összegét nem ismertette, hisz a pontos részletek még kidolgozásra várnak. Kifejezte reményét, miszerint magas színvonalú tudással rendelkező szakemberek fognak kikerülni az egyetemről az OTP közreműködésével.

Várakozások

A sajtótájékoztató előtt kiosztott tájékoztatóból kiderül, hogy az OTP várakozásai szerint idén öt százalékos konszolidált hitelportfólió-növekedésre számíthatunk a társaságnál, a betétállomány pedig öt százalék alatti mértékben fog nőni.

A bevételek tekintetében nem várnak egyedi tételeket, az alapkamat-környezet jelentős csökkenése viszont nyomást fog gyakorolni a marzsokra. A bank szeretné folytatni a szigorú költséggazdálkodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×