Infostart.hu
eur:
356.28
usd:
312.31
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Csökkenő bevételek a biztosítóknál

7,3 százalékkal 825 milliárd forintra csökkent a biztosítók díjbevétele 2009-ben - mondta el a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Trunkó Barnabás szerint a biztosítási szektor túljutott a válság mélypontján, de növekedésre még ebben az évben sem számítanak.

Továbbra is érződött a válság hatása a magyar biztosítási piacon. A gödör mélyén már túl van a szektor, de a főtitkár szerin továbbra is csökkenés várható.

A 2008. évi 4 százalékos csökkenés után tavaly 7,3 százalékkal 825 milliárd forintra csökkent a biztosítók díjbevétele, ebből az életbiztosítási díjbevétel 411 milliárd, míg a nem életbiztosítási 414 milliárd forintot tett ki.

A nem életbiztosítási díjbevétel legnagyobb tétele, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 125 milliárd forint volt. A főtitkár elmondta, hogy a múlt év végi kgfb kampányban a 4 millió ügyfélből 952 ezer váltott biztosítót, további 500 ezren pedig felmondták a biztosításukat, majd - alacsonyabb díjjal - ugyanahhoz a biztosítóhoz tértek vissza.

Tavaly 11,3 milliárd biztosítási szerződés volt Magyarországon, az egy főre jutó biztosítási díj 330 eurót tett ki, ez egytizede a Nyugat-európainak.

Továbbra is az Allianz a legnagyobb díjbevételű biztosító, a 165 milliárd forintos díjbevétele 10,9 százalékkal kisebb volt, mint 2008-ban. Második helyen a Generali-Providencia áll 127 milliárd, míg harmadik a tavaly fúzionált Groupama-Garancia Biztosító 87 milliárd forintos díjbevétellel. Az előbbi díjbevétele 4,7, míg az utóbbié 2,1 százalékkal esett a múlt évben.

Az életbiztosítási díjbevételt továbbra is az ING vezeti 17 százalékos csökkenés után 79 milliárd forinttal. A nem életbiztosítási díjbevételből az Allianz közel egyharmaddal részesedik 131 milliárd forinttal.

Értelmetlen és értelmezhetetlen rendelkezés

Alkotmánybírósághoz fordul a gépjármű felelősségbiztosításról szóló törvény áprilistól érvényes módosítása miatt a MABISZ - mondta el a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Trunkó Barnabás szerint értelmetlen és értelmezhetetlen ez a rendelkezés.

Hozzátette: a jogszabály elhúzza a kárrendezési eljárást, ráadásul a vétlen károsultat kötelezi bizonyos esetekben egy rendkívüli műszaki vizsgára, azaz egy költséges eljárásra.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×