Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.12
bux:
150263.55
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nagyobb és több kedvezményt kapnak az autósok a biztosítóktól

Alacsonyabb díjak, nagyobb kedvezmények - közzétették péntek reggel a biztosítótársaságok az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat. A kora reggel megjelent első elemzések szerint a biztosítók mindent megtesznek, hogy átcsábítsák magukhoz az autósokat.

A megjelentetett tarifák alapján idén kétszámjegyű (10-25 százalékos) csökkenéssel lehet számolni a kötelező biztosítások átlagos díjában. A biztosítás.hu ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: az előző években folyamatosan csökkentek a díjak, így a már tavaly is alacsonynak számító 30 ezer forintos átlagdíj idén 25-27 ezer forintra mérséklődhet.

Rácz István az árcsökkentést a kedvezményekkel indokolta, és azzal, hogy a biztosítók nagy része a tarifáikban olyan szorzókat is átalakítottak, amelyek nagyban meghatározzák az alapdíjat.

Hozzátette: jól járnak a kötelező biztosítások terén eddig mostohagyermeknek számító fiatalok is, akik most több biztosító tarifájában is jelentős kedvezményeket kapnak.

Az új váltóknak nyújtott kedvezmények mellett a kármentes ügyfelek számára adott kedvezmények is megsokasodtak. A korábbi két biztosító helyett ma már hat társaság ad ilyen típusú kedvezményt, amely a családi vagy gyermek kedvezménnyel együtt az idei év slágerének ígérkezik - olvasható a biztosító.hu közleményében.

Tovább növekedett az online típusú kedvezmények száma is, ahol az interneten kötött szerződéskötésre adott kedvezmények mellett árcsökkentő tényezővé vált az e-mail cím, illetve a mobilszám megadása is.

Rácz István szerint az idén kötelező biztosítást váltók száma elérheti a tavalyi 780 ezres számot.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×