Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A GE 2 500 embert bocsát el Magyarországon

Nagyarányú létszámleépítést tervez a következő két évre a GE fényforrás üzletága. A GE európai elnök-vezérigazgatója azt mondta: a leépítés 2570 embert érint és a hét gyár közül bezárják a vácit. Phil Marshall hozzátette: a menedzsment hamarosan elkezdi a tárgyalásokat a szakszervezetekkel.

A GE fényforrás és energia üzletágát érinti a leépítés. A fényforrás üzletágban 2570 dolgozót érintene az intézkedés, emellett a Magyarországon lévő hét gyárból egyet, a vácit bezárnák 2011-ben, ott most 700-an dolgoznak - derült ki a társaság tervezetéből. A leépítést két év alatt hajtanák végre.

A GE közép-kelet-európai elnök-vezérigazgatója azt mondta: a szakszervezeteknek most terjesztették elő a javaslatukat, így egyelőre még nem tudja megmondani, hogy pontosan hogyan fog zajlani az átalakítás.

A vezető szerint korai még erről beszélni, hiszen csak most terjesztették a szakszervezet elé a javaslatot, de valószínű, hogy a tervezett 2 és félezres létszámleépítés felét 2010-ben, másik felét 2011-ben hajtják végre.

Phil Marshall hozzátette: a társaság azért kényszerül erre a lépésre, mert megváltoztak a piaci és szabályozási körülmények, és gazdasági válság is van, de a változtatás után is mintegy 5 és félezer dolgozót foglalkoztatnának ebben az üzletágban.

A vállalatnak azonban alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy az általa gyártott izzók közül jó pár típust nem lehet majd forgalmazni az energiahatékonysági követelmények szigorítása miatt. Ezenfelül a GE Energy üzletágban, amely most 1900 főt foglalkoztat, az öt gyártóegységből egyet, a nagykanizsait tervezik bezárni, ez 128 főt érint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×