Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
314.88
bux:
149906.03
2026. augusztus 12. szerda Klára

Jövő hét elején kiderül, mely vonalakat zár be a MÁV

A jövő hét elejére el kell, hogy dőljön, mely vasúti szárnyvonalakon szüneteltetik 2010-től a közlekedést - mondta az InfoRádiónak a közlekedési tárca vezetője. Hónig Péter ugyanakkor jelezte, ez csak egy kisebb eleme a közösségi közlekedés reformjának, amelynek célja: fenntartható pályára állítani a MÁV és a Volán társaságok működését.

Hároméves átalakítási terven gondolkodik a közlekedési tárca és a MÁV - mondta az InfoRádióban Hónig Péter közlekedési miniszter. A terv három elemből áll, legfontosabb célja pedig a "vízfej" csökkentése.

Ennek egyik része a szárnyvonalak kérdése, amelyet már a jövő hét elején le kell zárni, hogy elkészülhessen az új menetrend.

Része a tarifák és a kedvezmények kérdése, hiszen ahogy a miniszter elmondta, 2007 óta nem volt olyan tarifaemelés, amely akár az inflációnak megfelelt volna.

Hónig Péter elmondta azt is: a társaság hatékony működése, a megfelelő kapacitás meghatározása mind nyitott kérdés. Ezek közül a legnagyobb visszhangot a vonalbezárások váltották ki, amelyre a miniszter szerint az alacsony forgalom és a párhuzamosságok miatt van szükség.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×