Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Az újságírókat sem kíméli a gazdasági válság

A mély recesszióban megcsappan a hirdetési tevékenység, ennek, valamint a technológiai változásoknak a következtében a sajtó munkatársainak tömegei válhatnak munkanélkülivé. Spanyolországi felmérés szerint a sajtó ottani munkásainak ötöde, mintegy 5 ezer ember veszítheti el állását az idén és jövőre az ibériai országban.

A hirdetések csökkenése - amelynel aránya Spanyolországban idén 30 százalék körüli - a jelek szerint elsősorban a hirdetésekből élő ingyenes lapokat sújtja: a Metro című lap helyi szerkesztőségét bezárták, és más lapoknál is napirenden van a létszámcsökkentés.

Tavaly nyár óta már mintegy 1600 spanyol újságíró vesztette el állását, és valószínű az ötezres veszteség is, ha nem lépnek a sajtómunkahelyek megőrzése érdekében. A hét végén Madridban az újságírók százával követelték a szükséges lépéseket, elsősorban munkaszerződéseket, a kormányzati szervek jobb ellenőrző munkáját ezen szakma felett, mert szövetségük elnöke szerint egy foglalkozás lassú kihalásának veszélye leselkedik rájuk.

Szerintük a hirdetések fellendítését célzó beruházásokra van szükség a sajtóban. Spanyolországban a nyomtatott sajtó a bevételeinek körülbelül 60 százalékát hirdetésekből fedezi, 2008-ig ezen hirdetésekből jelentős mennyiséggel jelentkezett a fellendülésben lévő ingatlanszektor, amely azóta gyakorlatilag teljesen összeomlott.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×