Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Nagy-Britannia is recesszióban, csak a nemzetközi együttműködés segíthet

Nagy-Britannia hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékkal csökkent, és 1,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként. Mivel a csökkenés egymás utáni két negyedévben volt kimutatható, ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia is belépett a recessziós gazdaságok sorába.

Az elemzők 1,3 százalékos visszaesést vártak a harmadik negyedhez képest, és 1,4 százalékos romlást 2007 utolsó negyedéhez viszonyítva. A tavalyi harmadik negyedben a brit GDP 0,6 százalékkal csökkent negyedévről negyedévre, és 0,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az adatok megjelenése előtt Gordon Brown brit miniszterelnök azt mondta a BBC-rádióban, hogy a brit gazdasági növekedés visszatérése jelentős részben attól is függ, milyen szoros lesz a nemzetközi együttműködés a világválság leküzdésében. A szükséges elemek között említette az erőteljes belső gazdaságösztönzést az Egyesült Államokban és Kínában, illetve az európai országok hasonló intézkedéseit.

Visszautasította, hogy a brit kormányzati gazdaságpolitikát "néhány spekuláns kommentárjaira" alapozzák, és "felelőtlen viselkedésnek" nevezte az ellenzéki, konzervatív pártvezér, David Cameron nyilatkozatát arról, hogy Nagy-Britannia esetleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat.

Két vagy több egymást követő negyedéves visszaesés után a tavalyi harmadik negyedév végén recesszióban volt az EU-ban már Németország, Észtország, Olaszország, Lettország és Svédország, és, főleg a német eredmények miatt, az euróövezet egésze is az átlag szintjén.

A harmadik negyedévi visszaesés alapján recesszió felé tartott a dán, a spanyol, a magyar, a portugál és a brit gazdaság. Ezekről az országokról és az euróövezetről a negyedik negyedévi előzetes GDP-becslések február közepéig jelennek majd meg.

A francia gazdaság egyelőre még az utolsó negyedévi visszaeséssel is megúszta a "hivatalos" recessziót, de szintén erősen afelé tart. A francia hazai össztermék a tavalyi harmadik negyedévben 0,1 százalékkal több volt az előző negyedévinél, de az utolsó negyedévben várhatóan 1,1 százalékkal visszaesett az előző negyedévhez képest, közölte becslését a francia központi bank a múlt héten.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×