Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.79
bux:
135192.32
2026. június 12. péntek Villő

Sokat várnak a halászok az ünnepektől

Várhatóan 755-900 forintba kerül majd jövőre az élőponty kilója a Haltermelők Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint. Orosz Sándor hozzátette: a tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak. A ponty mellett egyébként egyre gyakrabban keresik a vevők az afrikai harcsát és a süllőt is.

A haltermelők számára az lenne a megfelelő, ha az élőponty kilónkénti ára jövőre 750 és 900 forint között mozogna - nyilatkozta az InfoRádiónak Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke. Ha az ár ennél alacsonyabb lenne, az már akár veszteségessé is tehetné a termelést - tette hozzá.

A halászoknak egyébként alig van hatásuk az árra, mivel ezt rendszerint az év utolsó felében folyamatosan akciózó nagy üzletláncok alakítják ki. A Napi Gazdaság szerint a 800-900 forint közötti kilónkénti árral már a termelő és a kereskedő is jól járna.

A terméktanács egyébként reméli, hogy az agrártárca és a kereskedelem között most zajló egyeztetéseknek köszönhetően idén nem lesz olyan akció, ami teljesen letörné az értékesítési árakat. Orosz Sándor elmondása szerint a halászok számára az isfejtörést okoz, hogy az európai átlaghoz képest rendkívül alacsony a hazai halkereslet.

Az egy főre jutó halfogyasztás idehaza 4 kilogramm évente, ami a kontinensen a legalacsonyabbak közé tartozik - mondta az elnök. Ennek ellenére optimisták. A felmérések szerint a vásárlási kedvet nem befolyásolja a gazdasági válság, sőt a befektetési lehetőségekben való csalódás éppen a fogyasztás felé irányította figyelmet - mondta.

Az éves halforgalom körülbelül 40 százaléka a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik, a terméktanácsnál az utolsó negyedévben 3-4 ezer tonnás forgalomra számítanak, amelynek mintegy 80 százalékát a ponty teszi ki.

Az elmúlt évek "sikerhala" - a nevével ellentétben idehaza tenyésztett - afrikai harcsa, amelynek további terjeszkedést jósolnak a piacon. (Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint két hete a nagy áruházláncokban akciósan 819-899 forint között adták kilónként az afrikai harcsát.) Emellett a pontynál szintén valamivel drágább csukát is mind gyakrabban keresik a vevők.

Jelenleg éves szinten 17-19 milliárd forint körül mozog a halászati ágazat árbevétele, amelyből mintegy 10 százalékra tehető az uniós támogatás, illetve annak hazai társfinanszírozása. A Napi Gazdaság szerint a jövedelmezőséget sok vállalkozás számára pusztán a támogatás jelenti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×